Napi friss

Fájdalmas búcsú – Berki Mazsi és Hódi Pamela sem bírta könnyek nélkül Berki Krisztián temetését

A celebtől két kislánya is elbúcsúzott.

Ahogy arra sokan számítottak, óriási médiaérdeklődés közepette helyezték végső nyugalomra a május 6-án elhunyt celebet, Berki Krisztiánt a fővárosi Farkasréti temetőben. A legnagyobb figyelem Berki családjára: feleségére, Berki Mazsira, kislányukra, Emmára, Berki volt párjára, Hódi Pamelára és közös gyermekükre, Natira vetült. A szertartás elején a mindössze féléves Emmát nem lehetett látni a helyszínen, Pamela Natival és férjével, Bencével érkezett, míg Mazsit húga támogatta. Ahogy Berki halálának napján, úgy a temetésén is összetartott a család: Mazsi egy sorban ült Natival, Pamelával és Pamela férjével. Mazsinál a szertartás alatt többször eltört a mécses, és mikor a búcsúbeszédét mondta, akkor kétszer is elcsuklotta hangja a fájdalomtól: egyszer, mikor Krisztiánnal közös gyermeküket említette, másodjára pedig mikor gyászbeszéde utolsó sorához ért. Pamela sokáig tartotta magát, látszódott rajta, a legfontosabb számára, hogy Nati jól viselje édesapja temetését. Folyamatosan figyelemmel kísérte a kislányt, arra is ügyelt, hogy mikor a gyászolók utolsó útjára kísérték Berki Krisztiánt, akkor Nati előtte álljon a sorban. Bár Pamela és Krisztián viszonya nem volt harmonikus az utóbbi időben, Pamelát mélyen megrendítette a tragédia. Így nem csoda, hogy mikor a celeb hamvait tartalmazó urnát a sírba helyezték – rajta a plüsskutyával, amit korábban Nati helyezett rá –, ő sem tudta visszatartani könnyeit. Megható volt látni, hogy Mazsi és Nati közösen engedték szabadjára a fehér galambokat egy szív alakú kosárból, jelképezve az elhunyt lelkének távozását. A temetés utolsó perceiben Krisztián tavaly ősszel született kislányát, Emmát is odavitték a gyászoló családhoz, a féléves kislányt Mazsi testvére tartotta a karjaiban.

Együtt a család: Berki Mazsi, húga, Pamela férje, Bence, Nati és Pamela (Fotó: Ulicska Viktória)
Berki Krisztián sírja (Fotó: Ulicska Viktória)

Kiemelt kép: Ulicska Viktória

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!