„Nekem lényegében mindegy, hogyan gondolnak rám, csak fontos, hogy érezzem a szeretetüket – ezt mondta élete utolsó tévéinterjújában Karády Katalin, amikor már nem engedte meg, hogy közeli felvételt készítsenek róla. Meg akarta őrizni annak a szexszimbólumnak a képét, aki ez emberek emlékezetében élt. Pedig Karády Katalin sokkal több és értékesebb volt, mint egy szexszimbólum, bár igaz, élete nyolcvan évében ki volt éhezve a szeretetre. A Kanczler Katalin Mária néven 1910-ben született lány a legkisebb volt a hét testvér közül. Nyomorogtak, mert apjuk, aki eredetileg cipész volt, lóversenyezett. A gyerekeivel durván bánt, ha valamelyikük rosszalkodott, mind a hetet megverte, szíjjal. – Dühe egyre fokozódott, szinte mámorosan tudta verni a gyerekeit” – emlékezett vissza később Karády, aki a családi pokolból Svájcba és Hollandiába mehetett öt évre egy segítőprogram keretében. Nyelveket tanult, kinyílt előtte a világ, és végre a tenyerek nem az arcán csattantak, hanem egymáson, a siker jeleként, amikor fellépett a diáktársaival.
Tizenhét éves volt, amikor az apja meghalt, és ő rögtön férjhez ment a nála harminc évvel idősebb Vargha Rezső adóhivatali főtiszthez. A nyomorból a jólétbe vezető út következménye a pazarló életmód lett, úgyhogy a férje elvált tőle, mielőtt tönkrement volna. „Egy ilyen dísznő, mint amilyen te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél! Te ne várd az uradat! Te ragyogjál és pompázz! Én kimerültem. Teljesen tönkremennék, ha még egy évig együtt élnénk. Koldusbotra jutnék. Hát inkább váljunk el!” – emlékezett vissza szakításukra a férj. Hogy mi történt ezután, homályos, de sokak szerint Karády luxusprostituáltként élt, gazdag embereket kísérgetett eseményekre, külföldi utazásokra jó pénzért. És mint egyes forrásokból kiderül, leszbikus kalandokkal sem volt gondja. A Szomszédok Lenke nénijét alakító Komlós Juci életrajzi könyvében például így mesél: „Csortos Gyula kint napozott az udvaron, amikor Karády érkezett, és meglátta őt napozni. Odakiáltott neki, hogy ’Üdvözlöm, kolléga úr!’ Mire Csortos visszakiáltotta, hogy: ’Mióta vagyok én kurva?’”
Eközben meghallgatásokra járt, színésznő akart lenni, de nagyon különbözött az akkor divatos szőke, babaarcú szépségektől. 1938-ban aztán ismét egy idősebb úr, a nagy hatalmú, ám igen alacsony Egyed Zoltán színikritikus karolta fel, remek kritikákat írt róla. Bejutott a filmbe, egy év múlva a Halálos tavasszal elképesztő sikert aratott. És beindult a sztárgyár, Karády Katalin lett az első színésznő, akinek múltját és jelenét is átírták, akiből hollywoodi típusú sztárt faragtak Magyarországon. A nyakigláb, negyvenkettes cipőt viselő, búgó hangú díva egy év alatt hét filmet forgatott, és mindegyikben a kor férfiideálja, Jávor Pál volt a partnere. Stílust teremtett ruháival és frizurájával, két kézzel szórta a pénzt, zsongtak körülötte a férfiak. Csak 1940-ben háromszáz Karády rajongói klub alakult. Bárhol megjelent a neve, az emberek egymást taposták a jegyekért, slágereit énekelték, reklámokban szerepelt, szappant, púdert, ruhákat hirdetett. Mindez botrányos volt, a katolikus egyház elítélte.
Magánélete rejtély volt a nyilvánosság számára, titkolta Ujszászy István vezérőrnaggyal, az Államvédelmi Központ vezetőjével szövődött szenvedélyes kapcsolatát. A férfi a második világháború alatt a hírszerzés és kémelhárítás irányítója volt Horthy vezérkarában, emiatt az oroszok valószínűleg kivégezték, közben Karádyt is letartóztatták, a pár soha nem találkozott többet. „1944. április 18-án tartóztatott le a Gestapo. Bebörtönöztek, és naponta vittek vallatni föl a Svábhegyre, kihallgatásra: kikkel vagyok összeköttetésben? Miért veszem pártfogásomba az üldözötteket, a más vallásúakat?… Vallattak. Ütöttek, vertek naponta, agyba-főbe. A fogaimat kiverték. Hajamat tépték. Hadd ne részletezzem, hogy mi mindent csináltak, hiszen ilyesmire ennyi év távlatából sem emlékszik vissza az ember szívesen – mondta később. Karádyt ’44 nyarán három hónap kínzás után elengedték. – A lakásomat kifosztva, üresen találtam. És újrakezdtem az életet.”
A világégés után már nem kapott szerepeket, különben sem illett bele Rákosiék kultúrpolitikájába, borzalmas sajtója volt. Vidékre járt haknizni, de az egykor ünnepelt sztárt kifütyülték, megalázták. „Letettek vidékre, és minden héten koncertet kellett adni kocsmákban, ahol a sörösüvegeket dobálták hozzám. Hát ez volt. Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt” – mesélte sokkal később az egykori szupersztár, aki akkoriban Budán élt bizalmasával és feltételezett szeretőjével, Frank Irmával, valamint házvezetőnőjével, Mohácsi Ilonával. Amúgy utóbbi volt mellette a halálos ágyánál New Yorkban, és ő örökölte a színésznő hagyatékát is. Velük emigrált 1951-ben előbb Ausztriába, majd Svájcba, Brüsszelbe és végül a brazíliai São Paulóba, ahol kalapszalont nyitott a három nő. Karády végül 15 évig rostokolt Dél-Amerikában, míg végre megkapta a bevándorlóvízumot az Egyesült Államokba. Bosszúból a Kádár-rendszer, amely alatt nem vetítették sehol Karády filmjeit, az itthon maradott családtagokat 25 éven át zaklatta. Az Egyesült Államokban néhányszor még színpadra lépett, az emigráns magyarok imádták, de inkább visszavonultan élt, dolgozott kalapszalonjában. Humorát is megőrizte: amikor hetvenedik születésnapja alkalmából, 1980-ban Magyarországra hívták, csak egy kalapot küldött maga helyett. Csak 1990 februárjában tért haza – koporsóban.
Kiemelt kép: Archív
