Napi friss

Hálószobatitkokról vallott Havas Henrik

A 72 éves televíziós immár ötven éve boldogítja feleségét, ám az elmúlt tíz évet már külön ágyban töltötték.

Az éles nyelvű műsorvezető mellett egy percre sem unatkozik a felesége, igaz, Mary is sokat tett azért, hogy megfogja, majd megtartsa Henriket. Kitartása és türelme páratlan. „Állítása szerint már az első percben meglátott bennem valamit, bár arról gőzöm sincs, hogy mi az. Havasné viszont mindig is helyes, csinos, simogatni való nő volt! – vallotta be egy évvel ezelőtt a Storynak Havas, majd hozzátette: a nagypapaságban az a legrosszabb, hogy a nagymamával kell aludnia. – De mivel nem akarok saját magammal kiszúrni, ezért nem alszunk együtt. Viccet félre téve, nem ez az oka, sokkal inkább a kilenc évvel ezelőtti operációm. Vastagbélrákkal műtöttek, és a beavatkozás után még jó ideig kilógott egy zacskó belőlem, ami nem volt túl gusztusos. Havasné azt mondta, hogy őt nem érdekli, engem viszont zavart, úgyhogy átköltöztem a másik szobába, és azóta is ott ragadtam.”

Fotó: Fülöp Dániel

Bay Éva és operatőr férje, Marczali László szerelme 37 éve töretlen. A népszerű bemondónő szerint a különalvás, mi több, a külön emelet a hosszú házasság titka. „Utóbbit ő szokta mondani. A férjem nagyon rossz alvó, folyton tévézik éjszaka. Ezzel szemben én pacsirta vagyok, kilenckor már alszom, de hajnalban kelek. Nem alszunk együtt, hogy ne zavarjuk egymást. Így legalább nem kell reggelente borzas hajjal látnia” – mondta korábban lapunknak Éva.

Fotó: Birton Szabolcs

Esztergályos Cecília sem osztja meg az ágyát a férjével, a színésznő inkább imádott kutyája mellett hajtja álomra a fejét. „Több oka is van annak, hogy ez így alakult. Egyrészt ő horkolt, másrészt pedig én sokkal jobban szerettem kimenni a kiskutyámmal aludni a másik szobába, és végül ott ragadtunk. Így őt is hagytam, és magamat is hagytam nyugodtan a saját világomban, de ez nálunk már harminc éve így van. A tökéletes kapcsolatnak tehát az a titka, hogy hagyni kell a másikat” – vélekedett korábban Cili.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!