Napi friss

Nyilvánosan feszült egymásnak a Facebookon ByeAlex és egy fővárosi étterem

A lavinát az indította el, hogy az énekes Facebook-oldalán fogalmazott meg panaszt a megrendelt étellel kapcsolatban.

Valóságos szócsata alakult ki ByeAlex és egy fővárosi étterem között a közösségi médiában, miután az énekes saját platformján egy bejegyzést tett közzé, amiben arról írt, hogy az online rendelt hamburgerét összecsomagolták a jéghideg üdítővel, ami így kihűlt. Alex a posztban meg is nevezte az éttermet, ami rövidesen válaszolt az énekes megjegyzésére. „Kedves Alex, az is elképzelhető, hogy egy munkatársunk a 297. megrendelés után egymás mellé tette az italt a burgerrel, miután igyekszik mindenkit szívvel-lélekkel kiszolgálni. Vagy az is, hogy a futárcég több címet visz ki (ami tőlünk független), és kihűl közben. De igazából mi sem posztoljuk ki, ha nem tetszett egy nótád. És persze elnézést a hibáért.”

Az X-Faktor mentora nem hagyta szó nélkül a kissé sértődött reakciót. „Én kérek elnézést, hogy szóvá mertem tenni. Az ételt nem minősítettem. Nem szerettem volna megbántani vele a kis cégeteket. Tudjátok, azért nem csinálok magamnak hamburgert, mert bízom abban, hogy azok, akik azt hirdetik, hogy ehhez értenek, azok értenek is hozzá” – szólt a replika, amiben megjegyezte, hogy olyannal viszont még nem találkozott, hogy a panasz után nem egyszerűen elnézést kérnek a vendégtől, hanem még nyílt kommentben kikérik maguknak az egészet. Az énekes úgy véli, ezzel az étterem öngólt rúgott.

Az étterem sem maradt adós a válasszal. „Ha szeretnéd, akkor természetesen kárpótolunk, mint minden vevőt, akinél elszúrtunk valamit. (…) A kritikát viszont több módon lehet megfogalmazni, ki így, ki úgy.” Kiderült, az étteremnek az volt a problémája, hogy az énekes nem közvetlenül nekik jelezte a problémát, holott abban az esetben a protokoll szerint jártak volna el. „Ha pedig öngólt rúgunk azzal, hogy szót emelünk a stílus ellen, akkor nagy örömmel rúgtuk be.” Alex válaszában jelezte: nem tart igényt kárpótlásra. Később egy újabb bejegyzésben pedig arról írt, hogy csupán humorizálni próbált, nem akart bántó lenni, az étterem személyeskedő válaszai viszont feldühítették.

Frissítés!

A cikk eredeti verziójában az szerepelt, hogy az étterem Balogh Levente étterme, amibe korábban befektetőként szállt be. Azonban a Cápák között című műsorból ismert üzletember egy évig csupán mentorként segítette a cégvezetés munkáját. A cikk tartalmát ezért módosítottuk.

Kiemelt képek: RTL Klub/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!