Napi friss

Gáspár Laci: „Nem váltam volna én el”

Az énekes csak ritkán beszél a magánéletéről, korábbi házasságairól pedig szinte soha.

Gáspár Laci az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban engedett bepillantást családi életébe. Elárulta, legnagyobb gyereke, a 19 éves Mirjam évek óta velük él, édesanyja, Laci első felesége már egy másik férfival van együtt. „Elvannak maguknak, de nem mondok én rosszat senkiről. Nem váltam volna én el…” – fogalmazott sokatmondóan, de nem ment bele a részletekbe. Azt viszont elmesélte, hogy amikor a lánya 15 éves lett, a születésnapjára vett neki ajándékba egy lakást, így Mirjam édesapja közelébe tudott költözni. Laci nem győzte hangsúlyozni, hogy számára a gyerekek az elsők, Mirjamon kívül van egy fia, Lacika, aki második házasságából született 2011-ben, míg jelenlegi feleségétől, Nikitől 2016-ban született meg második kisfia, Noel. Mint mondta, akkor a legboldogabb, amikor együtt vannak mind az öten. Annak is nagyon örül, hogy korábbi házasságaiból született gyerekei nagyon szeretik Nikit, idén is terveznek közös nyaralást. Laci arról is mesélt, hogy szeretne még egy negyedik gyereket, egy kislányt, akinek már a neve is megvan. Úgy érzi, most, hogy beköltöztek új házukba, minden adott, hogy ez a vágya teljesüljön.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub – Labancz Viktória

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!