Napi friss

Sárközi Ákos és felesége, Éva: „Két óránál többet még nem haragudtunk egymásra”

Ugyanazokat a kérdéseket tettük fel A Konyhafőnök VIP sztárjának és feleségének, akik külön-külön válaszoltak. Most kiderül, mennyire gondolkodnak hasonlóan.

Mi a legfontosabb, amit egymástól megtanultak?

Évi: Ha nehézség adódik, Ákos nagyon lazán tudja kezelni a helyzetet. Ezt a mentalitást igyekeztem átvenni tőle.

Ákos: Évitől legfőképpen a maximalizmusát tanultam meg, hogy miként is lehet a művészetet tökéletesen ötvözni a gasztronómiával.

Mi az, amit imádnak a másikban?

Évi: Hosszasan kellene erre válaszolnom, de kifejezettem imádom, ahogyan figyel rám, hogy mellette akár egy szétnyúzott melegítőben is nőnek tudom érezni magam.

Ákos: A mosolyától a hangján át nagyon sok mindenért szeretem.

És mi a legidegesítőbb?

Évi: Mondanám, hogy ilyen nincs, de mivel rendszeresen kifordítva dobja le a ruháit, pláne, amikor próbálgatja, hogy mit vegyen fel, akkor tudom fogni a fejem. De ezt is csak viccesen jegyzem meg neki. Mindig csak ennyi bajunk legyen egymással!

Ákos: Évi rendszeresen a hátam mögött olyan erővel nyomja össze a műanyag palackot, hogy majd kiesik a szívem a helyéről.

Vita után ki kezdeményezi a békülést?

Évi: Én egy kicsit durcásabb tudok lenni, emiatt inkább Ákos az, aki nem várja meg, míg véget ér, és gyorsan kiengesztel. De ezek csak apró viták közöttünk, és szerencsére ezek is ritkák.

Ákos: Kell bármit mondanom azonkívül, hogy Évi Skorpió?

Mennyi volt a leghosszabb haragban töltött idő?

Évi: Egy-két óra lehetett a leghosszabb.

Ákos: Maximum két óra.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!