Napi friss

Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan – Álompár lehetnének

Sikeresek, népszerűek külön és együtt is, megtalálták a közös hangot, még közös nevük is van. Kell ennél több?

Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan a Dancing with the Stars első évadában ismerte meg egymást, az első pillanattól kezdve látszódott rajtuk, hogy hamar megtalálták a közös hangot. Óriási rajongótáboruk volt annak idején, a műsor alatt, párosuknak közös neve is lett: Berella. Jól működtek együtt a táncparketten és azon kívül is, meg is nyerték a táncos műsort. Bár mindennek már több mint egy éve, Timi és Berci azóta sem engedte el egymás kezét, annak ellenére sem, hogy Timi tavaly fél évet kint töltött Dominikán az Exatlon riportereként. Amint hazajött, már meg is jelent az Instagram-oldalán egy videó, amiben Bercivel együtt táncol, ilyen közös táncolós felvételek pedig a mai napig fel-felbukkannak az oldalán. Timi most is Dominikán van, bár azt nem tudni, hogy versenyezni érkezett az Exatlonba, esetleg más feladata lesz a műsorban, vagy egyszerűen csak nyaral, mindenesetre a kiutazása előtt az Instagram-oldalán még felköszöntette Bercit a születésnapján. Már a bejegyzés első fele is beszédes: 2020, 2021 és még sokkal több – ami jól mutatja, szó sincs róla, hogy a jövőben eltávolodnának egymástól.

Bár a páros mindig elmondja, hogy csak barátok, a rajongóik gyakran többet látnak bele a kapcsolatukba, és talán nem véletlenül. Ha jobban belegondolunk, Timi és Berci valóban álompár lehetnének. Sikeresek, népszerűek külön és együtt is, jól mutatnak egymás mellett. Emlékezetes, annak idején Molnár Andrea, a Dancing with the Stars zsűritagja már az első adásban arról beszélt, hogy a páros mindkét tagja a genetikai lottó nyertese. Ki tudja, talán tényleg még inkább elmélyülhetett volna a kapcsolatuk, ha nem a karrierjükre koncentrálnak. Timi több interjúban is elmondta, jelenleg nincs ideje ismerkedni, és úgy érzi, most nem is ez a legfontosabb, hanem hogy kihasználja a lehetőségeket, amik megadatnak neki. Hasonlóan látja magát Berci is, aki nemrég a Tények Pluszban elárulta, most nincs az életében senki, akit a párjának tudna nevezni, ráadásul annyi elfoglaltsága van, hogy nem is férne bele, a karrierjére összpontosít.

Csillagaikban a hiba?

Gelencsér Timi horoszkópja szerint Nyilas, míg Hegyes Berci Halak. Az asztrológia szerint ez a felállás valóban nem kedvez egy szerelmi kapcsolatnak. Bár nem ritka a kezdeti vonzalom ilyen esetekben, a Halak hosszú távon nehezen tart lépést a lendületes Nyilassal. Ráadásul problémát jelenthet a két jegy között az is, hogy a Nyilas nagyon aktív, menetelő típus, míg a Halak kettős jegy lévén hol ilyen, hol olyan, amit a Nyilas előbb-utóbb elun. De jól tudjuk, az asztrológia sem szentírás, kivételek pedig mindig lehetnek.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!