Napi friss

G.w.M exe, Nagy Melanie: „Bízom benne, minél hamarabb rendezni tudom a soraimat”

Annak idején a családot választotta a nemzetközi karrier helyett, most viszont újabb fordulatot hozott számára az élet, és döntenie kell, hogyan tovább.

Nagy Melanie nevét talán sosem ismeri meg az ország, ha Kulcsár Edina nem jön össze Melanie gyermekei apjával, G.w.M-mel. A kétgyerekes édesanyáról közismert, hogy több nyelvet beszélő, diplomás nő, aki annak idején a nemzetközi karrier helyett a családot választotta. Nemrég azonban gyökeresen megváltozott az élete, miután a rapperrel különváltak útjaik. Melanie a Levente Klubja vendége volt, ahol beszélt jelenlegi helyzetéről és jövőbeni kilátásairól is. „Most jelenleg az életemnek egy olyan szakaszát élem, amikor nagyon sok mindent helyre kell tennem magam körül. Azt, hogy a karrierem milyen irányt fog venni, most már anyaként nagyban befolyásolják a gyermekeim, meg nyilván hogy milyen korú gyermekeim vannak. Sok mindent tartogat a jövő még számomra” – mondta a rá jellemző visszafogottsággal.

Melanie nem zárkózik el jelenleg semmitől, de mint mondta, egyelőre próbál időt adni magának, hogy leülepedjenek benne a történések, és hogy megfogalmazódjon benne az, hogy most már anyaként mi a legfontosabb számára. „Más terveket szövöget az ember húszévesen és harmincévesen kétgyermekes édesanyaként – mondta. – Én sem így gondoltam, hogy ez lesz a végkimenetele az egésznek, ahol most tartunk, de ilyen az élet, vannak váratlan fordulatok. Nem irányíthatsz mindent. És azt gondolom, hogy bár sokszor igazságtalan az élet, a Jóisten előbb-utóbb mindent helyre tesz. És látod, itt ülök, és arról beszélgetünk, hogy előttem az élet. Miért ne folytatnám ott, ahol abbahagytam?” Melanie egyelőre még úgy érzi, sajátos élethelyzetben van. „Bízom benne, minél hamarabb rendezni tudom a soraimat, és valóban tudni fogok kizárólag arra fókuszálni, amire kell, és amire érdemes.”

Kiemelt kép: Levente Klubja/YouTube

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!