Napi friss

56 évesen is igazi szívtipró Gabriela Spanic partnere

Az utóbbi időben sokat hallottunk a Paula és Paulina női főszereplőjéről, de mi lett a férfi főhőssel, Fernando Colungával?

Az Esmeraldában Letícia Calderón, a Paula és Paulinában Gabriela Spanic partnere volt, és azóta is rengeteg mexikói telenovellában szerepelt Fernando Colunga. A 2000-es évek elején csak egy rövid időre fordult el a sorozatok világától, és akkoriban inkább színpadi babérokra tört, később azonban visszatért a szappanoperákhoz. A magánéletét mindig is féltve őrizte, és bár gyakran összehozták őt az újságírók egy-egy partnerével, ezeket az értesülések sosem nyertek bizonyítást, sőt egy konkrét esetben ezt a színész kifejezetten cáfolta. Amiről szívesen beszél, azok az autók, ez igazi szenvedély nála, még saját autószerelő-műhelye is van.

Legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor szinte az utolsó pillanatban kiszállt egy készülő telenovellából. A Malverde: El Santo Patrón című produkció azért érdekelt mindenkit, mert ez lett volna Fernando első olyan sorozata, amit nem a Televisa nevű stúdióval, hanem éppen annak riválisánál, a Telemundónál forgat. Ráadásul a színész emiatt a konkrét szerep miatt igazolt át a konkurenciához, és a feladatot élete legfontosabb szerepeként emlegette. Tavaly kellett volna elkezdenie a forgatást, de végül egy másik színész lépett a helyébe. Azóta nincs róla hír, hogy újabb szerepet alakítana, pedig a fotóját szemlélve megállapíthatjuk: ma is alkalmas a szívtipró szerepére, még akkor is, ha ebben nemcsak a genetikának van szerepe, hanem valószínűleg a  sebészeknek is.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!