Napi friss

Árpa Attila nem köt vádalkut

A színész továbbra is kitart amellett, hogy nem kereskedett kábítószerrel, így hiába az ügyész ajánlata, Árpa végigviszi az igazát.

Árpa Attila nem jelent meg a drogkereskedelem miatt ellene folyó tárgyaláson a Budapest Környéki Törvényszéken – adta hírül a Blikk. Hogy miért, arról több hír is szárnyra kelt: filmes munkák és egészségügyi problémák. De ahogy az ügy, úgy a távolmaradása kapcsán sem szeretett volna részletekbe bocsátkozni, annyit azonban elárult a story.hu-nak, hogy nem változott a mondandója, és tovább harcol az igazáért. „Nem követtem el, ami a vádiratban szerepel, így az ügyvédemmel ennek tükrében fogjuk végigvinni az ügyet” – nyilatkozott szűkszavúan, de annál lényegre törőbben. Ezzel pedig előrevetítette azt, hogy nem fogja elfogadni a vádalkut, ami az ügyész ajánlata szerint egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetés lenne. A színész budapesti otthonában még 2019-ben tartottak razziát, miközben ő a kertben kártyázott a barátaival. Úgy tudni, a rendőrség régóta vadászott rá, mert rendszeres kokainvásárlóként tartják számon, és azzal vádolják, hogy a saját ismerősei részére is vásárolt kábítószert, amit a baráti összejövetelek alatt kínált, adagját húszezer forintért.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!