Napi friss

Nem vált valóra Szabados Ági öt évvel ezelőtti álma

Az RTL Klub csinos híradósának más sorsot szánt az élet.

„Hol leszek öt év múlva? Remélem, még akkor is híradózni fogok, de akkorra már lesz két gyerekem” – nyilatkozta évekkel ezelőtt a Story magazinnak adott interjújában Szabados Ági, aki akkor még mosolyogva azt is hozzátette, már az apajelölt is megvan, akivel családot alapíthat. Úgy tűnik azonban, az élet más forgatókönyvet szánt neki. Akkori párjával, Ákossal 2019-ben, hat év után szakítottak, pedig már az esküvő időpontja és helyszíne is megvolt, de mint kiderült, a lelkük mélyén érezték, nem egymásnak szánta őket a sors. Ági hét kilót fogyott bánatában, de nem sokkal később új szerelem kopogtatott az ajtaján. A 38 éves modell, Peleskey Bence rabolta el a szívét, akivel hatalmas szerelemnek indult a kapcsolatuk, és három nap után össze is bútoroztak. Másfél év után azonban szétköltöztek, de a pár hónapos mosolyszünet nem tartott sokáig, újrakezdték a kapcsolatukat, azonban második nekifutásra sem sikerült az örökkön örökké. Ági álma, hogy 32 éves korára kétgyermekes családanya lesz, még nem valósult meg, de 33 évesen sincs lekésve semmiről.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!