Napi friss

Ki léphetne Kóbor János helyébe az Omegában?

A zenekar menedzsere minden igyekezetével azon van, hogy életben tartsa az Omegát, ám ez Kóbor János halála után szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik. Lehet, hogy Presser Gábor lép a néhai énekes helyébe?

Az utóbbi években három oszlopos tagját is elveszítette az Omega. Először a zenekar alapítója, billentyűse Benkő László, néhány nappal később az együttes basszusgitárosa, Mihály Tamás, tavaly decemberben 16-án pedig az Omega frontembere, énekese, Kóbor János lelt örök nyugalomra. A 60 éve töretlenül működő zenekar menedzsere, Trunkos András azóta sem tudta magát túltenni a sorozatos veszteségeken, ám a reményt, hogy egyszer újra visszatérhet az Omega, továbbra sem adta fel. Már csak az a kérdés, hogy ez mikor és kikkel fog megtörténni. „Most aztán hogy csináljam? Most mit csináljak? Mert ugye a Kóbor nélkül nincs Omega, pedig emlékkoncertet is tervezek, eléggé előrehaladott állapotban van. De hát Kóbor nélkül hogy? Ki fog énekelni? Én elvártam volna tőle, hogy még az emlékkoncerten is énekeljen. Soha nem hittem el, Kóbor János nem halhat meg. És cserben hagyott, mert meghalt!” – nyilatkozta elkeseredetten a Tényeknek a menedzser, aki már gőzerővel dolgozik a zenekar emlékkoncertjén.

Presser Gábor (Fotó: Olajos Piroska)

De vajon ki lép Kóbor János helyébe? Talán Presser Gábor, az Omega egykori tagja, énekese? Pici sosem felejti el az utolsó két találkozását Meckyvel. „Benkő Laci temetése előtt korán érkeztünk Meckyvel, és nagyon sokat beszélgettünk, amíg lassan összegyűltek a még élő tagok a bandából. Mihály Tomi búcsúztatóján pedig, amikor mentünk kifelé az autókhoz, Mecky csak annyit mondott: ’Majd hívlak, két év múlva hatvanadik!’ Hirtelen fel sem fogtam, hogy miről beszél. Hát a hatvanadik Omega-születésnapról. Nem tudok mit mondani…” – mondta az Info Rádiónak Kóbor halála után Presser.

Bródy János is ezer szállal kötődött Kóbor Jánoshoz, hiszen két Omega-lemez – a Csillagok útján és a Gammapolis – szövegeit is ő jegyzi, ahogy Demjén Ferenc is, akinek Aréna-koncertjén természetesen Kóbor is helyet kapott a színpadon.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!