Napi friss

Ábel Anita nyilvánosan bocsánatot kért Gáspár Győzőtől!

Legutóbbi interjúját botrányosnak tartották a nézők. Anita elismeri: hibázott.

Gáspár Győző sosem titkolta, hogy mentális problémákkal küzd, illetve hogy tizennégy éve pánikbeteg. Kétszer már az öngyilkosságot is megkísérelte, így amikor arról beszél, nincs jól, depressziós, az felér egy segélykiáltással. Nemrég a Fókuszban mesélt arról, hogy tavaly két hónapon át a zárt osztályon kezelték, akkor jobban is lett, de amióta kiengedték, csak rosszabbodik az állapota. Így elgondolkodott, hogy ismét kórházba vonul.

Ezt a riportot Ábel Anita is látta, így amikor Győző másnap az Ébredj velünk című műsorban vendégeskedett, előhozakodott a témával – azonban annak komolyságát mellőzve. „Tegnap, ne haragudj, néztem a tévét, aztán mondom, depressziós vagy? Hát szedd már össze magad! Nem úgy nézel ki!” Erre Győző annyit felelt, hogy pedig baj van. A műsorvezető ennek a kijelentésnek a súlyát nem érzékelte, és így folytatta: „Jó, hagyjál már! Dolgozd fel, hogy ötven leszel! Bizonyos dolgok már nem úgy mennek.”

Anitának az interjú után nekiestek a nézők, botrányosnak tartották a viselkedését. Erre azonban nem is lett volna szükség, Anita magától is belátta, tévedett. Négyszemközt elnézést kért Győzőtől, majd ezt megtette még egyszer egy poszt formájában a közösségi oldalán is. „Sokat gondolkodtam ennek a posztnak a megírásán, de végül arra jutott a szívem, hogy ha hibázunk azt fel kell vállalni. Én hibáztam kedd reggel a Life TV reggeli műsorában, elbagatellizáltam és rosszul reagáltam egy ember nyilatkozatára. A legszomorúbb emberi reakcióval válaszoltam – közömbösség, hitetlenség. Hibáztam elsősorban emberileg, aztán műsorvezetőként. Gáspár Győző bátran kiállt a nyilvánosság elé, és beszélt mentális betegségéről előző este. Aki ismer, pontosan tudja, mennyire empatikus vagyok, és kiállok mások mellett, fontos ügyek mellett – ezt most nem vettem komolyan. Pedig fontos, mert a depresszió, a stressz okozta szorongás, a pánik köztünk jár. Lehet, mosolyog, nevet, de belül háború dúl. Én is szorongtam sokszor, miközben mosolyogtam, volt benne részem. Beleestem abba a hibába, amibe oly sokan: nem tudtam komolyan venni, és itt hibáztam nagyot. Nem tudom meg nem történtté tenni. Csak elnézést tudok kérni mindenkitől, aki a riportot nézte és szíven találta! Természetesen Győzőtől is, és ez meg is történt négyszemközt. Hétfőn reggel a kérésemre a reggeli műsorban bővebben foglalkozunk majd a mentális betegségekkel, és azzal, hogy a környezet hogyan tud segíteni. Mert nem szabad abba a hibába esni, amibe én, meg kell hallani a segélykiáltást! Én tanultam a hibámból, mert hiszem, ez soha nem késő, és remélem, mindenki, akit érint, elfogadja a bocsánatkérésem!”

Kiemelt fotó: Fülöp Dániel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!