Napi friss

Jön az Exatlon-háború? – Bogi: „Zalán kerüli a tekintetem”

Régi konfliktusokról beszélgetett Novák Zalán és Besenyei Bogi az Exatlon tegnapi adásában. Most azonban olyan nyilatkozatokat tettek nekünk, amikből úgy tűnik, nem teljesen sikerült túllendülniük a sérelmeiken.

Az Exatlon Hungary második évadában Besenyei Bogi volt a kirekesztett lány, és amikor megjelent az All Starban, sokan borítékolták: ebből újabb hatalmas viták lesznek előbb-utóbb. Zalán ennek akarta elejét venni, amikor leült egy kis lelkizésre versenytársával. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a beszélgetés segítette a látszólagos béke fenntartását. Sőt. Amit most mesélnek, abból kiderül: a viharfelhők egyáltalán nem vonultak még el a Kihívók feje fölül.

Zalán azt mondta, Bogi görcsös és álarcot visel. A Kihívó-lány azonban egészen másként látja a dolgokat. „Nem értek egyet Zalánnal, maximum azt látja rajtam, hogy nem igazán találom velük a közös hangot, nem sokszor beszélgetünk, akkor is inkább felszínes témákról. A lányokkal sokkal jobban ki tudok bontakozni. A görcsösséget szerintem abban látja, hogy nincs egy közös nevezőnk. Látom, hogy kerüli a tekintetemet, én sem igazán közeledek felé, és ez valószínűleg rajtam is érezhető. Annak idején is nyitottam a többiek felé, nem tudom, hogy akkor min mehetett el a dolog. Volt egy fejlődési ívem a játékban, ez szerintem okozott belső problémákat – magyarázza a lány. – Amikor én próbáltam nyitni, akkor sokszor hallottam, hogy kibeszélnek, vagy éppen hirtelen elhallgatnak, ha odalépek. Így a végén már inkább nem próbálkoztam, úgy voltam vele, hogy végigviszem egyedül a játékot. Arra nem számítottam, hogy kiközösítésben lesz részem, de akkor is úgy teljesítettem a saját értékrendemnek megfelelően, ahogy most is. Zalánnal jelenleg nem is jó, de nem is rossz a viszonyunk. Együtt tudunk működni, a taktikát szerintem jól látja. Kimondatlanul is van egy kapitányszerepe a csapaton belül, viszont sokszor talán nem veszi egyenlően figyelembe minden csapattag véleményét és érdekeit. Viszont ha ő egy jó vezető, akkor mindenkivel el kellene beszélgetnie, nem csak azokkal, akik körülötte vannak.”

A témával kapcsolatban Zalán is megosztotta velünk a véleményét. „Nemrég érkezett Bogi a játékba, így még nem tudok konkrét képet alkotni róla. Jelenleg nem állunk egymáshoz sem közel, sem távol. Ő is a csapat része. Azért ültünk le beszélgetni, mert a korábbi évadban átélt sérelmeit nem mindig ugyanúgy láttam, éreztem, ahogy ő kommunikálta felénk, és ezt szerettem volna tisztázni. Emberek vagyunk, és hibázunk, lehet, hogy annak idején én is hibáztam, de ha valaki száz napon keresztül nem érzi jól magát egy játékban, akkor lehet, hogy neki is nyitnia kellett volna, vagy megkeresnie a hiba forrását – vélekedik a Kihívó. – Folyamatosan fejlődünk mindannyian, és azért is szerettem volna tisztázni a történteket, mert anno sok mindennel én is csak a távozásom után, a tévében szembesültem. Például, hogy mennyire nekiugrott a csapat. Amíg ott voltam, addig ezt kevésbé érzékeltem. Nem volt közöttünk nézeteltérés a korábbiakban sem, az volt a kérdés, hogyan fajultak odáig a dolgok, hogy a csapat nekiugrott, illetve a végén már a Bajnokkal közösen nekik szurkolt.”

Eközben az első évados lányok és a csapat többi tagja között is tovább fokozódnak az ellentétek a keddi adásban, a kérdés, hogyan hat majd ez a széthúzás a csapat teljesítményére az elkövetkezendő napokban…

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!