Napi friss

Így ismerte meg Tóth Vera leendő férjét

Az énekesnő és a gasztroszakember már esküvőjüket tervezgeti, de emlékeznek még, hogyan indult a szerelmük?

Az énekesnőre 2018 karácsonyán talált rá a szerelem, amikor a barátaival a Bazilikánál sétálgattak. Ott futottak bele Zoliba, akit Vera akkor már szegről-végről ismert különböző rendezvényekről. A férfi végül csatlakozott a sétához, beültek egy borozóba, és annyira belemerültek egymás társaságába, hogy észre sem vették, hogy magukra hagyták őket a többiek. „Egyszer csak azon kaptam magam, hogy eltűntek mellőlünk a többiek, annyira belemerültünk egymásba, és ez így is maradt. Érdekes, misztikus helyzet volt, szinte földöntúli. Ki gondolta volna, hogy karácsonykor bepasizok? Ha valaki ezt mondja nekem, biztosan kinevetem. De Jézuska tényleg szerelmet hozott!” – mondta korábban lapunknak Vera.

Néhány nappal később az énekesnő meghívást kapott Palkonyára, ám Zoli úriemberhez méltóan kivett Verának egy szobát, és nem siették el a megismerkedést. „Magától értetődő volt, hogy akarjuk egymást. Nem idealizáltuk a másikat, nem ruháztuk fel olyan dolgokkal, amikkel valójában nem is rendelkezik, nem éreztem, hogy bármit is bizonyítanom kell neki. A mi kapcsolatunk titka pont ebben rejlik. Időközben mélyült el a szerelmünk. Nagyon kellemes szinten indult, és mostanra érzem azt, hogy megérkeztünk – vallotta be Vera, akinek a tavalyi karácsonya újfent nagyon emlékezetesre sikeredett, ugyanis szenteste napján Zoli úgy döntött, felteszi neki a nagy kérdést. – Minden olyan gyorsan, spontán történt, ráadásul egyáltalán nem számítottam gyűrűre, csak néztem Zolira, aki elképesztően zavarban volt, végül annyit mondott: ’Itt az ideje, hogy szintet lépjen a kapcsolatunk.’ Ennél szebb, őszintébb és igazabb lánykérést és persze vőlegényt nem is kívánhatnék magamnak!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!