Napi friss

Garas Dezső nem tűrte magán a piros latexruhát – vidám történetekkel emlékezünk rá

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2011. december 30-án hunyt el a magyar színészlegenda.

Néhány évvel ezelőtt Kern András készített egy megható videót, amivel Garas Dezsőre emlékezett. Már tényleg egyedül énekelte el közös slágerüket, az Egyedül nem megy című szerzeményt a Ripacsok című filmből. A felvétel kapcsán idézte fel a forgatásokat. „Amikor ezt a jelenetet forgattuk, rémes viszonyban voltam Garassal. Már nem is tudom, min, de nagyon összevesztünk. Aztán a Garas összeveszett a Sándor Palival, a Pali meg a Ragályival. Negyven napon át forgattunk, és valaki mindig összeveszett valakivel. Ez is mutatja, hogy a forgatásnak nem kell jó hangulatban telnie, hogy jó film szülessen, de jó hangulatban is lehet rossz filmet csinálni” – mesélte Kern.

Azt már kevesen tudják, hogy az ikonikus jelenet, ahol Garas és Kern egy háromszárú nadrágban énekel, eredetileg egészen másként festett volna. Erről a rendező, Sándor Pál mesélt egy kerekasztal-beszélgetésben, amit Garas emlékére rendeztek. „Amikor a Ripacsok című film készült, a stáb együtt volt. A két főszereplő transzvesztita volt a filmben. Ehhez öltöztették és sminkelték őket. Kinyílt az ajtó, és bejött rajta konkrétan két ócska lotyó. Szörnyen csúnyák voltak, muszáj volt nevetnünk – mesélte a rendező. – Dezső különösen sokkoló hatást keltett, mivel egy kissé karikalábú volt, és ehhez volt rajta egy piros latexruha, szőke paróka, kitömött mellek, vastagra festett száj. Olyan dühös lett, hogy nevettünk, hogy egy mozdulattal letépte magáról a ruhát, és ordított velem.  Tudtam, hogy most válaszút előtt állunk. Én is dühös lettem, és szintén ordítottam, aztán megkérdeztem őt: ’Mit akarsz tulajdonképpen?’, majd csendesen megszólalt: ’Nem lehetnénk ketten egy nadrágban?’ A film így készült el, az ő ötlete alapján.”

Egy másik kedves anekdota: a Humorista a mennyországban című filmben Garas partnere Kazal László volt, aki egy idős bácsit játszott, aki fél egyedül átmenni az úttesten. A történet szerint Kazal sminkje annyira jól sikerült, hogy a Pozsonyi úton, ahol forgattak, egy idegen odament, hogy tényleg átsegítse őt az út túloldalára. Kazal szabadkozni kezdett, hogy őt Garas Dezsőnek kell átkísérnie, önjelölt segítője pedig felhúzta az orrát, és azt mondta: ’De nagyra van, öregúr, hogy csak egy sztár segítheti át a túloldalra!’”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!