Napi friss

Törőcsik Mari karácsonyi történetei

A nemrég elhunyt művésznő pár évvel ezelőtt még mesélt a karácsonyairól. Idén a fa alatt unokája, Járai Máté is felidézte az emlékét.

„Letérdeltünk, énekeltünk”

Gyerekként Pélyen kezdetben csodás ünnepeik voltak. „Eljátszottuk, hogy a Jézuska hozza a kisangyalokkal az ajándékokat. Apám csengetett hátul, az ajtó mögött… Nekünk mindig plafonig érő fánk volt csodálatos díszekkel. Édesanyám nemcsak istenhívő, hanem vallásos is volt. Letérdeltünk, és elénekeltük a Mennyből az angyalt.”

Fia csokoládét osztogatott a gyerekeknek

Amikor édesanya lett, már egészen más volt az ünnep. „Nekik olyan karácsonyuk nem volt, mint nekem. Eleinte élő fát díszítettünk, de aztán már olyat, amit készen lehetett az asztalra tenni. Hangulatában viszont nagyon jó karácsonyaik voltak a gyerekeimnek is. Emlékszem, Son vitte ki a csokoládét az utcára, és a gyerekeknek osztogatta. Mondtam, magyaráztam, mutogattam neki, hogy ’Son, nem kell mindent elosztogatni, egyél te is!’”

Kiemelt kép: Smagpictures

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!