Napi friss

Lengyel Ferenc Van Gogh miatt tanult hollandul

A Keresztanyu című sorozat sztárja festőként is megállja a helyé. Olyannyira szeret rajzolni, festeni, hogy diákként eszébe sem jutott a színjátszás.

A színész édesapja rajzolt remekül, főleg lovakat, neki köszönheti, hogy megkedvelte a festészetet. „Szerettem az erdőt járva verseket költeni, szikla- és fadarabokat faragni, otthon pedig festeni, de ez nem azt jelenti, hogy magamnak való lettem volna, legtöbbször a focipályán lehetett megtalálni.” Feri a rajzórákon és persze albumokat, múzeumok anyagait tanulmányozva fejlesztette magát. Egészen a gimnázium végéig azt hitte, hogy ez lesz az útja, egyik kedvenc festője, Van Gogh miatt még hollandul is tanult egy ideig. „A képzőművészeti főiskolára akartam jelentkezni, de a rajztanárom lebeszélt róla, mondván, oda kevesen jutnak be, és ha mégis, benne van a pakliban, hogy utána lehet, éhen halok…” Feri így a színművészetire ment, számos színpadi és filmes munka mellett harminc évvel ezelőtt megnősült, született két lánya, ám a családi élet és a hivatás mellett a festészet mint hobbi, mint szenvedély azóta is megmaradt.

Kiemelt kép: Privát fotó

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!