Napi friss

Istenes Bence Csobot Adélnak: „Miért utálod ennyire Kovácsovics Fruzsit?”

A műsorvezető bevállalta, hogy egy adásba hívja meg egykori és jelenlegi szerelmét.

A címben szereplő kérdést szegezte Istenes Bence Csobot Adélnak az IstenEst legutóbbi adásában, ahová egykori párját, Kovácsovics Fruzsinát is meghívta. Mint kiderült, Bence csak viccelt, hiszen a két nő között nagyon is jó a viszony. „Én nagyon kedvelem Fruzsit, de tényleg. Én általad ismertem őt meg személyesen, már idejét sem tudom, ez mikor volt. Hosszú évekkel ezelőtt” – idézte fel Adél a kezdetek kezdetét Bencének, akit már úgy ismert meg, hogy az jó kapcsolatot ápolt Fruzsival. Adél ebbe később sem akart belerondítani, sőt mára ő is megszerette kolléganőjét, többször találkoztak is hármasban, de a nyilvánosság előtt most először szerepeltek együtt.

Adél és Fruzsi egyébként sorra kapja az üzeneteket, hogy hogyan tudnak jóban lenni, amit nem is tudnak hova tenni, mert számukra ez így természetes. Ami elmúlt, elmúlt, de attól még miért ne lehetnének mindhárman jóban? „Nekünk véget ért a kapcsolatunk, aztán kellett egy kis idő, nyilván mi is utáltuk egymást valameddig. Legalábbis én utáltalak. De aztán bennem megmaradtak a jó emlékek. A férfi-női dolgok pedig elmúltak. Egyszerűen ez ennyi, szerintem ilyen van” – mondta Fruzsi, aki hisz a férfi és nő közötti barátságban.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!