Napi friss

70 éves lett Pitti Katalin: „Azt gondoltam, nem élhetek férfi nélkül”

Évtizedek óta imádják az opera és az operett rajongói, a magánéletben azonban nem voltak hosszú távú sikerei, öt házassága ért véget válással.

Egészen korán kitűnt tehetségével a Liszt Ferenc-díjas érdemes művész. „Szorgalmas ember voltam mindig, most is az vagyok. Gyerekkoromban a szüleim megkövetelték, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Édesapám nagyon keményen nevelt, de hálás vagyok érte. Mindig arra sarkallt, hogy nem elég, amit csinálsz, még többet és többet kell tenned azért, hogy odafigyeljenek rád” – nyilatkozta Pitti Katalin, akit még a diplomája megszerzése előtt kiválasztották az Otello című operafilm női főszerepére.

A Magyar Televízió filmjéről ma is úgy vélekedik a szakma, hogy ha olaszul énekelték volna, világhírű lenne. A művésznőt azonban nem vonzotta soha a világhír. „Sajnálom azokat, akik a hírnév vagy a jobb élet reményében elmennek az országból. Gyökértelenek lesznek. Számtalan helyen felléptem már világszerte, de mindig haza akartam jönni. Egyszer egy szerelem miatt megpróbáltam külföldön. Németországba mentem férjhez, de nem ment, onnan is hazavágyódtam.”

Nehéz elhinni, de a legendás szépségű operaénekesnőnek a férfiakkal nem volt túl nagy szerencséje. Azt mesélte korábban a Bestnek, úgy érzi, minden komolyabb kapcsolatának azért lett vége, mert a férfiak nem bírták el annak súlyát, hogy a feleségük híres és sikeres. „Volt ebben szakmai féltés és féltékenység is. Nem tudták elviselni, hogy rám hull a fény helyettük vagy mellettük. A civil férjem egyszerűen nem tudta megérteni, mi a színpad, milyen életformával jár. Aki pedig pályabéli volt, azt nem tudta elviselni, hogy én mint nő vagyok a középpontban. Sokáig nem adtam fel, minden házasságomat igyekeztem a végsőkig megmenteni. Azt mondtam magamnak minden csalódás után: kell, hogy legyen nekem is valahol egy párom, egy férfi, akivel szellemileg, lelkileg, művészileg egyek tudunk lenni. Úgy tűnik, kicsit túl sokat akartam. Voltak olyan periódusok az életemben, amikor azt hittem, ez a vágy beteljesül, de később mindig kiderült, hogy nem. Egész életemben úgy működtem, mint a legtöbb nő. Azt gondoltam, hogy nem élhetek férfi nélkül, nem működhetek a párom nélkül. Aztán rá kellett jönnöm, nekem ez nem adatik meg. De nem vagyok szomorú emiatt, sok szépséget és élményt köszönhetek férfiaknak és a férjeimnek. A nő dolga a család, a háztartás, a gyereknevelés, én ezt boldogan tettem, amíg tehettem.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

Story Híradó

Előfizetési ajánlatunk

Megjelent a Story téli különszáma