Napi friss

Balázs Klári meglepő vallomása Korda Györgyről: „Nem volt első látásra szerelem”

Balázs Klári több mint négy évtized után is úgy beszél a társáról, férjéről, szerelméről, ahogy csak az igaziról lehet, pedig annak idején nehezen adta be a derekát a táncdalénekesnek.

Korda György a kitartásának köszönheti, hogy immár negyvenegy éve a feleségének tudhatja Klárikát. Kezdetben ugyanis nagyon sokat kellett várnia, udvarolnia, mire elcsábította az énekesnőt. „Egy kapcsolat alapja a szerelem, legyen szó egy évről vagy negyvenegyről. Az egymás iránt érzett érzéseink mit sem változtak. Noha nálunk nem volt szerelem első látásra, Gyuri sokat udvarolt, várt rám, hosszú idő eltelt míg összejöttünk, és kialakultak, elmélyültek az érzések, de utána nem volt kérdés. Mindketten tudtuk, hogy minket az ég is egymásnak teremtett, ez pedig ennyi idő múltán sem változott. Nekem most is ő a legszebb, a legokosabb, a legvarázslatosabb férfi. Mi már életünk végééig együtt maradunk, bele sem merek gondolni, mi lesz, ha el kell búcsúznunk, mi lesz velünk egymás nélkül. Egy biztos: annak lesz a fájdalmasabb, aki itt marad!” – mondta nemrégiben a Best magazinnak az énekesnő.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!