Napi friss

Köllő Babett segít anorexiás mentoráltján – ő is megküzdött a súlyos betegséggel

A Sztárban Sztár leszek! versenyzője, Krizsán Lili akár életveszélyes állapotba is kerülhet, korábbi mestere unszolására vonul kórházba.

Krizsán Lili, a Sztárban Sztár leszek! versenyzője korábban a Storynak is mesélt arról, hogy gyerekkora óta komoly betegségben szenved. Evési és testképzavarral küzd. A minap a Borsnak pedig elmondta, már arra is nehezen veszi rá magát, hogy akár egy falatot is leküzdjön a torkán, ráadásul a mindössze 44 kilós fiatal lány még most is ducinak látja magát. „Először bulimiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés, egyáltalán nem vagyok éhes. Ha megkérdezik, hogy mi a kedvenc ételem, őszintén megmondom, már nem is emlékszem rá. Régóta csak salátát eszem, azt is csak keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom” – vallotta be, és elárulta, egykori mestere, Köllő Babett tanácsára orvoshoz fordult.

Babett jól tudja, hogy min megy keresztül anorexiában szenvedő mentoráltja. A Sztárban Sztár leszek! mestere is komoly étkezési és testképzavarral küzdött, tinédzserkorában mindössze 39 kilóra fogyott. „Imádtam balettozni. De azt mondták a tanáraim, hogy fogynom kellene. Ma már tudom, maximum két kilóra gondoltak, de ez a rosszul értelmezett tanács elindított bennem valamit, elkezdtem éheztetni magam, és fogyni” – emlékezett vissza korábban a Story magazinban a 43 éves színésznő.

Babett naponta mindössze egy fél brióst és és egy almát evett, amit hashajtóval egészített ki. „Jól éreztem magam, boldog voltam, nem érdekelt, hogy a 167 centis magasságomhoz képest 39 kilóra fogytam. Ha egy kicsivel többet ettem, lelkiismeret-furdalásom volt. A szüleimnek persze feltűnt, de nem hallgattam rájuk, hogy egyek, pedig még étvágygerjesztőt is csempésztek az ételembe, de semmilyen hatással nem volt rám – vallotta be Babett, aki végül akkor eszmélt rá a betegségére, amikor szerelmes lett. – Akkor ébredtem rá, milyen sovány voltam, és mekkora baj is lehetett volna. További tíz év telt el, míg valóban rendbe jöttem, és megfelelően kezdtem el étkezni.”

 

Fotó: Fülöp Dániel

Babetthez hasonlóan Krizsán Lilivel is közölte az orvos, ha így folytatja, életveszélyes állapotba kerül. Ezért úgy döntött, kórházba fekszik, hogy kezelésnek vesse alá magát. „A laboreredményeim szörnyűek lettek, a káliumszintem annyira alacsony, hogy sürgős kezelésre lesz szükségem.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!