Napi friss

Götz Anna sms-ben bocsátott meg Nyertes Zsuzsának

Böröndi Tamás özvegye korábban egy évig nem állt szóba a színésznővel.

Ahogy a Story megírta, Götz Anna hosszú hónapokon keresztül nem állt szóba Nyertes Zsuzsával, mert bár utóbbi minden erejével igyekezett támogatni régi jó barátja, Böröndi Tamás özvegyét, a temetés napján kénytelen volt magára hagyni őt. „Tamás halála után Annácskának szüksége volt rám, és ’beköltöztem’ hozzá. Még a szülinapom sem érdekelt. Aznap virrasztottunk Börciért. Másnap pedig eltemettük” – emlékezett vissza a színésznő.

Ám a szomorú, tavaly decemberi napok nem csak barátja halála miatt voltak emberpróbálóak. Akkortájt pletyka terjedt a színésznőről, amit egy reggeli tévéműsorban tudott eloszlatni.  „Az a hír járta, hogy felakasztottam magam a pszichiátrián. Ez a tragédia a barátnőmmel történt, muszáj volt tisztáznom, hogy élek és virulok, így a temetés napján nem tudtam Annácskánál aludni, mert hajnalban mentem az interjúra, és otthon szerettem volna készülődni. Tudom, hogy hibáztam. Cserben hagytam élete legnehezebb napján. Hiába mondtam, hogy az interjú után sietek hozzá, már mindegy volt. Onnantól süket fülekre találtam.”

Bár Zsuzsa aligha számított rá, Götz Anna felkereste őt cikkünk megjelenése után. Erről a hétfő reggeli Mokkában beszélt. „Váratlan fordulat, szombaton kaptam egy sms-t tőle, amiben leírta, hogy nem haragszik rám, és megbocsátott. Mindkettőnkben egy közös dolog van: szívből szerettük Tamást. Tudja, hogy hatalmas szívem van, nem akarom elmondani az egészet, de nagyon szép levelet kaptam tőle.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs