Megvan az ítélet: nemi erőszakért és szexuális zaklatásért évekre börtönbe kerülhet az énekesnő exférje
Bűnösnek találták Katy Perry volt férjét, Russell Brandet a nagy vihart kavart ügyében: a londoni Southwark Crown bíróság esküdtszéke egy rendbeli nemi erőszak és három rendbeli szexuális zaklatás miatt ítélte el az 51 éves brit komikus-színészt, akire minden bizonnyal hosszú börtönbüntetés vár.
Hivatalosan is szexuális ragadozó Russell Brand, bár nem minden vádpontban mondták ki bűnösnek: két másik nemierőszak-vád, valamint egy szeméremsértési kísérlet vádja alól felmentették a jó ideje zajló peres eljárás után.
Joel Bennathan bíró már jelezte, hogy a Nagy-Britanniában óriási hírességnek számító, polgárpukkasztó fenegyerekként ismert komikus jelentős szabadságvesztésre számíthat, a végső ítélethirdetésig pedig előzetes letartóztatásba helyezték.
Fél tucat nő perelte be Russell Brandet
A most záruló perben hat nő állt elő szexuális erőszakról szóló vádakkal, amelyek 1999 és 2009 között történtek. Az esküdtszék végül négy nő esetében látta egyértelműen bizonyítottnak Brand bűnösségét.
Az egyik nőt 2009-ben a saját hampsteadi otthonában erőszakolta meg, míg három másik nőt szexuálisan zaklatott. Brand mindvégig tagadta, hogy valaha bárkivel is beleegyezés nélkül létesített volna szexuális kapcsolatot, ám az egymást korábban nem ismerő nők történetei meggyőzőnek bizonyultak.
Hogy pontosan hány év börtönbüntetés várhat a komikusra, az jövő héten derül majd ki.
Egy dokumentumfilmmel kezdődött
A történet azonban jóval szerteágazóbb. A botrány még 2023-ban robbant ki, amikor a The Times, a Sunday Times és a Channel 4 közös oknyomozása fedte fel, hogyan zaklatott nőket Katy Perry volt férje: a Russell Brand: In Plain Sight című dokumentumfilm súlyos állításokat tárt a nyilvánosság elé.
A műsor készítőivel öt nő osztotta meg a történetét, köztük négyen névtelenül. A vádak között nemi erőszak, szexuális zaklatás, valamint érzelmileg bántalmazó és kontrolláló viselkedés szerepelt. Az egyik megszólaló azt állította, mindössze 16 éves volt, amikor kapcsolatba került az akkor harmincas éveiben járó sztárral.
Az ügynek pedig még nincs feltétlenül vége. A rendőrség két további feltételezett nemi erőszak ügyében jelenleg is nyomozást folytat, amelyek nem képezték ennek a pernek a részét. A hatóságok arra számítanak, hogy további nők is jelentkezhetnek.
Villámházassság után váltak el Katy Perryvel
Bár hosszú évekkel ezelőtt elváltak, Brand múltja miatt óhatatlanul előkerült korábbi felesége, Katy Perry neve is. Az énekesnő és a komikus több mint másfél évtizede, 2010-ben házasodott össze, frigyük azonban mindössze 14 hónapig tartott, válásukat 2012-ben véglegesítették.
Perry a vádak napfényre kerülésekor nem nyilatozott, és azóta is kerüli a nyilvános megszólalást – őt az információk szerint nem is hallgatták meg az ügyben.
Különösen hátborzongatóan hat azonban a popsztár egy 2013-as Vogue-interjúja, amelyben kontrollálónak nevezte volt férjét, és azt mondta: csak később ismerte meg Brand igazi arcát, de erről nem árulhat el többet. Hogy pontosan mire gondolt, azt azóta sem tisztázta nyilvánosan, a mostani fejlemények tükrében azonban sejthetjük.