Külföldi sztár

Meghalt Marina Vlady, a 20. század legnagyobb szerelmi történetének hősnője

Marina Vlady egy korai filmszerepében Marcello Mastroiannival Getty Images
Marina Vlady egy korai filmszerepében Marcello Mastroiannival

88 éves korában meghalt Marina Vlady, a francia filmművészet legendás alakja, aki a 60-as, 70-es évek egyik legnagyobb európai szexszimbólumának számított. Annak idején egy egész generáció ünnepelte szépségéért, karizmájáért és rendkívüli tehetségéért.

A Párizs közelében, orosz emigráns családba született színésznő több mint hetven éven át filmezett, és hosszú pályafutása során olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt mint Jean-Luc Godard vagy Orson Welles. Marina Vlady már kamaszkorában kamera elé állt, és alig 16 évesen robbant be a filmes világba. Nem sokkal később pedig A boszorkány című filmnek hála, egész Európa megismerte a nevét.

Annak idején Brigitte Bardot riválisaként is emlegették. Szépsége ugyan sokakat elbűvölt, ő azonban mindig többre vágyott annál, mint hogy csupán végzet asszonyaként tekintsenek rá. Tudatosan választotta meg szerepeit, és jelentős művészfilmekben is bizonyította különleges tehetségét.

Különleges kisugárzása kora egyik szexszimbólumává tette a francia filmcsillagot Getty Images
Különleges kisugárzása kora egyik szexszimbólumává tette a francia filmcsillagot

Marina Vlady magyar filmekben is játszott

A magyar közönség számára sem volt ismeretlen, és nemcsak a nemzetközi filmjei miatt, hanem mert hazai rendezőkkel is dolgozott. Jancsó Miklós 1969-es Sirokkó című filmjének egyik főszereplője volt, később pedig Mészáros Márta Ők ketten című drámájában tűnt fel.

Magyarországhoz nem csak filmes munkák kötötték: férjével, a legendás orosz költő-énekessel, Vlagyimir Viszockijjal több alkalommal is jártak Budapesten.

Életének legnagyobb szerelme kétségkívül Viszockij volt. Kapcsolatuk már önmagában regénybe illő történet: a francia filmsztár és a később tragikusan fiatalon elhunyt szovjet költő szerelme a hidegháborús években bontakozott ki, miközben kontinensnyi távolság és politikai rendszerek választották el őket egymástól.

Vlady annyira elkötelezte magát férje mellett, hogy Moszkvába költözött, és egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig kitartott a súlyos alkoholista és drogfüggő Viszockij mellett.

A francia színésznőt halhatatlan szerelem fűzte a  legendás orosz költő-énekeshez, Viszockijhoz Getty Images
A francia színésznőt halhatatlan szerelem fűzte a legendás orosz költő-énekeshez, Viszockijhoz

Sikerkönyvben írta meg tragikus szerelmüket

A gyász feldolgozásaként írta meg legismertebb könyvét, a magyarul is megjelent Szerelmem, Viszockij című kötetet. A mű világszerte óriási sikert aratott, Magyarországon pedig különösen nagy hatást gyakorolt: ebből készült Hobo átdolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című zenés darab.

A francia ikon Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmjében  Profimedia
A francia ikon Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmjében

Kevesebben tudják, hogy Viszockij halála után aztán végül újra rátalált a szerelem a színésznőre. Két évtizeden át élt együtt Léon Schwartzenberg francia onkológussal és politikai aktivistával. Kapcsolatukat annyira óvták a nyilvánosságtól, hogy sokan csak a férfi 2003-as halála után tudták meg: valójában házasok voltak.

A színésznő 10 évvel a halála előtt, a 2016-os velencei filmfesztiválon Getty Images
A színésznő 10 évvel a halála előtt, a 2016-os velencei filmfesztiválon

Marina Vlady nemcsak filmsztár, hanem író, énekes és aktivista is volt. Most egy olyan korszak egyik utolsó nagy tanúja távozott, amikor a filmsztárokat még valódi mítosz övezte.

A francia színésznő nemcsak a filmvásznon alkotott maradandót, de Viszockij párjaként a 20. század egyik legnagyobb szerelmi történetének hősnője is volt.