Így halt meg a leghíresebb magyar hollywoodi sztár, akit nagyon furcsán temettek el
Pontosan 70 éve, 1956. augusztus 16-án hunyt el Lugosi Béla, a magyar színész, aki örökre beírta magát Hollywood történetébe. Bár a nevét ma is világszerte ismerik, a legendás Drakula szerepén túl keveset tudnak róla.
Bár egy időben Hollywood egyik leghíresebb sztárja volt, a Drakulát alakító színész élete korántsem volt olyan mesés, mint amilyennek kívülről látszott. Halála után pedig olyan búcsút kapott, amilyen egyetlen más filmsztárnak sem jutott. De haladjunk sorjában.
Lugosi Béla 1882-ben született az akkor még Magyarországhoz, ma Romániához tartozó Lugos városában, ahonnan később a művésznevét is kölcsönözte, ugyanis eredetileg Blaskó Bélának hívták. Már fiatalon a színészet felé fordult, és a századforduló környékén Magyarország egyik ismert színpadi művésze lett.
Az első világháború után aztán politikai okokból elhagyta az országot, előbb Németországban, majd az 1920-as évek elején az Egyesült Államokban próbált szerencsét.
Az újvilágban kezdetben nem volt könnyű dolga. Erős magyar akcentusa miatt számos szereptől elesett, de végül pont ez a különleges hiányossága tette felejthetetlenné. 1927-ben először a Broadway színpadán kapta meg Drakula szerepét, és az előadás hatalmas siker lett.
Lugosi Béla örök életére vámpír maradt
A valódi áttörést az 1931-es Dracula című film jelentette a számára. Elegáns megjelenésével, hipnotikus tekintetével és jellegzetes kelet-európai akcentusával annyira összeforrt a legendás vámpír figurájával, hogy a közönség szinte már nem is tudta elválasztani a színészt a karaktertől.
A siker azonban kétélű fegyvernek bizonyult. Bár Lugosi világsztár lett, egyre inkább beskatulyázták horrorfigurák szerepébe. Karrierje az 1940-es évekre hanyatlani kezdett, anyagi gondokkal és egészségügyi problémákkal küzdött.
Súlyos fájdalmai miatt morfiumot kapott, aminek következtében erős gyógyszerfüggőség alakult ki nála. Ez még tovább nehezítette az életét, ráadásul egyre inkább az ital rabja lett.
A színész egy szem fia ma is él
A színész ötször nősült, utoljára alig egy évvel a halála előtt vette el egy nála közel negyven évvel fiatalabb rajongóját. Egy szem fia, Bela Lugosi Jr. az eggyel korábbi feleségétől, Lillian Archtól született, aki maga is magyar származású volt. Ifjabb Béla ma is él, 88 éves, ügyvédként dolgozott.
A hollywoodi sztárt 1956 nyarán Los Angelesben érte a halál. A hivatalos jelentések szerint szívroham végzett vele álmában.
Sokáig tartotta magát az a legenda, hogy halála pillanatában Ed Wood rendező The Final Curtain (A függöny legördül) című filmjének forgatókönyvét szorongatta a kezében, de ez nem több mítosznál.
A temetése viszont meglehetősen bizarr volt. A családja ugyanis úgy döntött, hogy a Drakula-jelmezében fektetik a koporsóba: rajta volt a híres fekete köpeny, a jelmez minden darabja, sőt a Drakula-gyűrűje is.
A közhiedelemmel ellentétben nem ő kérte, hogy így temessék el. Fia, Bela többször elmondta, hogy a döntést ő és édesanyja, Lillian hozták meg, mert szerintük a színész is ezt akarta volna.
Ahhoz képest, hogy valaha mekkora sztár volt, szerény örökség maradt utána. Végrendelete szerint fiára, Bela Jr.-ra néhány csekély értékű ingatlant és 1000 dollár készpénzt hagyott.
Mivel a végrendeletet még azelőtt írta, hogy ötödször is megnősült volna, a fiú végül a pénzt egyenlő arányban megosztotta apja utolsó feleségével, Hope-pal.
A hollywoodi sztárok közül sokan váltak legendává, de kevesen annyira saját szerepük foglyává, mint ő.
Hét évtizeddel a halála után viszont még mindig generációk ismerik a nevét, és ha Drakuláról esik szó, a legtöbb embernek máig egy magyar színész arca ugrik be. Ilyen értelemben legalább elérte a halhatatlanságot.