Külföldi sztár

Rejtély Hollywoodban: Nicolas Cage eltűnt filmje után nyomoznak

Nicolas Cage a japán feleségével a tavalyi Golden Globe-on. A színész most pert indított, mert az egyik filmje egyszerűen eltűnt a Netflix stúdiójából Getty Images
Nicolas Cage a japán feleségével a tavalyi Golden Globe-on. A színész most pert indított, mert az egyik filmje egyszerűen eltűnt a Netflix stúdiójából

Ilyen botrány sem volt még Hollywoodban. Nyoma veszett egy még be sem mutatott filmnek, amelynek egy igazi nagyágyú, Nicolas Cage a főszereplője. A rejtélyes eset miatt feljelentés született, és százmillió dolláros per indul.

Elképesztő történet okozott megdöbbenést a filmes világban: Nicolas Cage egy elkészült, de még forgalmazásra váró filmje egyszerűen nyomtalanul eltűnt a Netflix egyik Los Angeles-i irodájából. Az eset súlyos következményekkel járhat, a produkció készítői most 105 millió dolláros, vagyis több mint 33 milliárd forintos kártérítést követelnek a streamingóriástól.

A szóban forgó alkotás a Fortitude című második világháborús kémtörténet, amelyben Nicolas Cage mellett olyan sztárok szerepelnek mint Ben Kingsley és Michael Sheen. A filmet Simon West rendezte, aki korábban többek között a Lara Croft: Tomb Raiderrel szerzett hírnevet.

Nicolas Cage filmjét talán soha nem látjuk

A produkció mögött álló svájci milliárdos producer, Simon Afram hét éven át dolgozott a filmen, és saját bevallása szerint több mint 45 millió dollárt fektetett bele.

A Netflix tavaly év végén érdeklődést mutatott a film iránt, majd 2026 júniusában kérte a készítőktől a vetíthető másolatát, hogy eldönthessék, megvásárolják-e a forgalmazási jogokat.

A gondok ezután kezdődtek. A producerek személyesen juttatták el a film digitális mesterpéldányát a Netflix stúdiójába. A másolat nem volt titkosítva, ezért különösen fontos lett volna annak megfelelő őrzése.

A Netflix le is vetítette a filmet, majd a készítők szerették volna visszakapni az adathordozót. Választ azonban napokig nem kaptak.

A 62 éves színész filmjét valakik meglovasították Getty Images
A 62 éves színész filmjét valakik meglovasították

Egy megdöbbentő rablás volt a hallgatás oka

A sokadik érdeklődés után jött a döbbenetes bejelentés: a Netflix egyik vezetője e-mailben közölte, hogy valaki több merevlemezt ellopott az irodából, köztük azt is, amelyen a Fortitude másolata volt. A levél szerint a vállalat biztonsági csapatai hiába próbálták felkutatni az eltűnt adathordozókat.

A producerek szerint a híres filmsztárokkal leforgatott film ezzel gyakorlatilag megsemmisült. Attól tartanak, hogy az eltűnt példány bármikor felkerülhet kalózoldalakra, ezért egyetlen komoly stúdió vagy forgalmazó sem akar majd tízmilliókat fizetni érte, illetve további összegeket költeni a marketingre. Emiatt döntöttek úgy, hogy bíróság elé viszik az ügyet, és a keresetükben legalább 105 millió dollár kártérítést követelnek.

Nicolas Cage-nek van még hét másik bemutatásra váró filmje, például egy Pókember-sztori Profimedia
Nicolas Cage-nek van még hét másik bemutatásra váró filmje, például egy Pókember-sztori

A Netflix visszatámadott

A Netflix ugyanakkor visszautasítja a felelősséget. A cég szerint a filmet nem az iparágban megszokott biztonsági intézkedésekkel adták át nekik, és vitatják, hogy őket terhelné a teljes felelősség.

A vállalat azt állítja, komoly vizsgálatot indított, valamint figyelik az internetet, hogy a film esetleges kalózmásolatai ne kerülhessenek nyilvánosságra.

Hogy a Fortitude valaha eljut-e a mozikba vagy a streamingszolgáltatók kínálatába, egyelőre kérdéses. Az azonban biztos, hogy Hollywood ritkán látott még olyan pert, amely egy eltűnt film miatt robbant ki.