Külföldi sztár

Brad Pitt megrázó vallomása: újra iszik, és öngyilkos gondolatai voltak

Brad Pitt elárulta: hét év absztinencia után nyúlt újra a pohár után, de úgy érzi, tudja kezelni Getty Images
Brad Pitt elárulta: hét év absztinencia után nyúlt újra a pohár után, de úgy érzi, tudja kezelni

Megdöbbentő őszinteséggel beszélt élete talán legsötétebb időszakáról Brad Pitt. Drámai vallomásában elárulta: hét évig tartó józanság után egy ideje újra iszik alkoholt, és volt idő, amikor az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

A 62 éves Oscar-díjas sztár az Esquire magazinnak adott friss interjúban árulta el, hogy hét év teljes absztinencia után ismét fogyaszt alkoholt. Brad Pitt azt is bevallotta, hogy az éveken át húzódó válása, gyötrelmes családi válsága idején olyan mélypontra került, hogy már úgy érezte: megkönnyebbülés lenne számára a halál.

Pitt 2016-ban, az Angelina Jolie-val való szakítása után döntött úgy, hogy teljesen leteszi a poharat. Emlékezetes módon a színésznő azután hagyta el, hogy a filmsztár egy hosszú repülőúton állítólag részegen őrjöngött, verbálisan és fizikailag is bántalmazta a feleségét, sőt a kiszivárgott részetek szerint a közös gyerekeiket is, akik aztán pszichológus segítségével próbálták feldolgozi a traumát.

Pitt 2009-ben egy koktélpartin. Ma már nem titok, hogy alkoholfüggő volt Getty Images
Pitt 2009-ben egy koktélpartin. Ma már nem titok, hogy alkoholfüggő volt

Brad Pitt alkoholizmusa vezetett a váláshoz

A válás viharos körülmények között zajlott, és Pitt később maga is elismerte, komoly problémái voltak az alkohollal. Akkor végre elszánta magát, hogy leszámol a függőségével, és másfél évig rendszeresen járt az Anonim Alkoholisták gyűléseire. Nem is tagadta, hogy rettenetesen mélyen volt, és úgy nyilatkozott: a gyűlések segítettek neki szembenézni önmaga legsötétebb oldalával.

A színésznek van egy francia borászata: 2023-ban az egyik termékét, a Miraval Champagne-t reklámozó fotón Profimedia
A színésznek van egy francia borászata: 2023-ban az egyik termékét, a Miraval Champagne-t reklámozó fotón

Most azonban meglepő fordulatról számolt be. Amikor az interjú készítője rákérdezett, hogy a felkínált bor csak a vendégeknek van-e, Pitt nevetve válaszolt:

Hét évig absztinens voltam. De most már újra iszom.

Aztán gyorsan hozzátette, hogy ma már teljesen más a viszonya az alkoholhoz, mint korábban.

Visszatértem az iváshoz, de sokkal visszafogottabban. Legfeljebb egy-két pohár bort iszom, nem többet. Professzionálisnak kell lennem ebben is. Egyszer-kétszer túlságosan magabiztos lettem, aztán rájöttem: nem, ez nálam nem működik, nagy mennyiségeket nem ihatok.

A színész eljátszott az öngyilkosság gondolatával

A világsztár azt állítja, ma már képes mértéket tartani. Az interjú legmegrázóbb része azonban nem az ivásról szólt. Pitt arról is beszélt, hogy a családi problémák olyan súlyos lelki terhet jelentettek számára, hogy egy időre teljesen maguk alá gyűrték.

Volt egy időszak, amikor már olyan elviselhetetenné vált a fájdalom, és annyira nem láttam kiutat, hogy bár soha nem tettem volna meg, szinte éreztem a fejemben a golyó hideg acélját, és a gondolat valóságos megkönnyebbülésnek tűnt. Akkor értettem meg, hogyan juthat el valaki az öngyilkosságig

– fogalmazott.

„Családi ügyek. Maradjunk ennyiben”

A színész hangsúlyozta, hogy soha nem állt szándékában véget vetni az életének, és nem készített semmilyen tervet. Amikor az újságíró arról kérdezte, a halálvágya összefüggésben állt-e azzal, hogy elhidegült a gyerekeitől, Pitt nem akart részletekbe bocsátkozni.

Családi ügyek. Maradjunk ennyiben

– zárta rövidre a témát.

A Brangelinának becézett egykori álompár 2016 őszén szakított Getty Images
A Brangelinának becézett egykori álompár 2016 őszén szakított

Brad és Angelina a házasságuk alatt hat gyereket neveltek, akik közül három vér szerinti, három örökbe fogadott. Azóta két fiú híján az összes Jolie-Pitt csemete hivatalosan is névváltoztatást kérelmezett, és megszabadultak az apjuk családnevétől. Pontos részleteket nem tudni, de a hírek szerint Braddel egyiküknek sincs kapcsolata évek óta.

A színész egy ideje új párkapcsolatban él, a jelek szerint újra megtalálta a boldogságot sokkal fiatalabb barátnője, Ines de Ramon mellett.

Brad Pitt és Ines júliusban a focivébén Getty Images
Brad Pitt és Ines júliusban a focivébén

Ha segítség kell

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!