Ricky Martin nem egyedül jön Budapestre: „A gyerekeim mindenhova velem tartanak”
Ez ugyan egyáltalán nem látszik rajta, hiszen kifogyhatatlan az energiája, de Ricky Martin már az ötvenes évei közepét tapossa. A Budapesten koncertező popsztárnak közben kicsi gyerekei vannak, plusz mellette két 18 éves fiúnak is az apja. Többnyire együtt utazik a család.
Ismét elhozza Magyarországra a latin-amerikai életérzést a népszerű Puerto Ricó-i énekes, aki a világ körüli turnéja egyik állomásaként a budapesti Papp László Arénában ad koncertet. Ricky Martint ezelőtt utoljára 2024-ben a Hősök terén láthatták magyar rajongói, de igazán itthon érezheti magát nálunk, hiszen immár negyedszer tért vissza hazánkba.
Hogy a színpadon mire képes, azt láthatja, aki elmegy a fellépésére. De arról kevesebbet tudunk, mi van mostanában a magánéletében.
Gyorsan nőnek Ricky Martin legkisebb gyerekei is
Szerencsére volt férje, a képzőművész Jwan Yosef nemrég adott egy kis betekintést abba, milyen gyorsan nőnek a közös csemetéik. Ricky exe korábban fotókat, nemrég pedig egy bájos kis videót is posztolt a béranya segítségével született két közös gyerekükről, a hétéves lányukról, Lucíáról és öccséről, a hatéves Rennről.
Azt is megmutatta, hogy a kisfiúnak micsoda érzéke van az állatvilághoz: egy kis videón láthatjuk, hogyan szállnak rá a pillangók, miközben Renn csöndben és mozdulatlanul áll a kertben, a kezét feltartva. „A fiam egyszerűen varázslatos” – kommentálta maga a világsztár is az exe által közzétett posztot.
De egy másik bejegyzésből az is kitűnik, hogy a két gyerek híres apjuk muzikalitását is örökölte, imádják a zenét és táncolni is rá.
A popsztár azt mondja, a gyerekei élvezik a sok utazást
Így aztán az sem kérdés, hogy ha épp nincs iskola, a csemetéi a turnéjára is elkísérik Rickyt – a koncertkörút korábbi júniusi állomásáról, Horvátországból posztolt is róluk tengerparti fotót.
Ha lehet, a nagyobb fiai is vele vannak – hiszen Ricky Martinnak van két tinédzser ikerfia, Matteo és Valentino, aki augusztusban már a 18. születésnapjukat ünneplik.
Őket szintén béranya segítségével még szingli szülőként vállalta, jóval a Jwannal kötött házassága előtt.
A popsztár beszélt is arról, hogy akkor érzi igazán jól magát, ha a gyerekei mindig körülötte vannak.
Igyekszem úgy intézni, hogy mindenhová velem jöhessenek. Rég megszokták a sok utazást, tele van az útlevelük a legkülönbözőbb pecsétekkel. Inkább az a furcsa nekik, ha sokáig egy helyben vagyunk, ilyenkor kérdezgetik is, hogy ’Papa, mi van már, mikor megyünk?’ Tetszik nekik ez a változatos élet
– mesélte az énekes.
És persze a zene Matteónak és Valentinónak is a vérében van. Az egyik fiúval Ricky egy közös koreográfiát is előadott egy kis Insta-videóban, a srác pont olyan ügyesen mozog, mint az apja.
A válása óta Ricky nem talált tartós szerelmet, egyelőre szingli apa
Az 55 éves Ricky 2023-ban, hat év házasság után vált el a férjétől. Úgy tudni, jelenleg nincs párkapcsolata, bár korábban felröppentek hírek új románcról.
Például pletykáltak arról, hogy talán a 31 éves, nyíltan meleg énekes, Troye Sivan a popsztár új párja, miután egy gálán együtt mutatkoztak – de a hír kacsának bizonyult.
Ennél több alapja volt annak a szóbeszédnek, ami az Only Fansen híressé vált felnőttfilmessel hozta össze Rickyt. Annak idején azt beszélték, hogy a látványosan kigyúrt testű pornósztár, a huszonéves Max Barz volt a válóok, az énekes állítólag vele csalta meg a férjét és ezért lett vége a házasságának.
Igaz, mások pedig tudni vélték, hogy a házaspár eleve nyitott kapcsolatban élt. Mindenesetre a popsztár később Thaiföldre is elutazott Barzzal, tehát valami tényleg lehetett közöttük.
Ha volt is románc, annak rég vége, és amennyire tudni lehet, Rickynek jelenleg nincs senkije, szingli apaként neveli a gyerekeit.
A turné még novemberig eltart, így alighanem kiélvezik, hogy együtt van úton a család, és megint bejárják a fél világot.