Külföldi sztár

Hírzárlat Bonnie Tylerről: ma lépett volna fel Szegeden, de semmit nem tudni az állapotáról

Bonnie Tyler egy másik fesztiválon Madridban 2021-ben Getty Images
Bonnie Tyler egy másik fesztiválon Madridban 2021-ben

Hiába várták a rajongók, hogy Magyarországra érkezzen, Bonnie Tyler nem lesz ma ott a Deja Vu Fesztiválon. Egy hónapja semmit nem árulnak el az élet-halál között lebegő szupersztárról.

Egyre nagyobb az aggodalom a walesi énekesnő körül, miután hetek óta semmi biztosat nem tudni arról, milyen állapotban van. A story.hu is megírta májusban, hogy életmentő sürgősségi műtétet hajtottak végre rajta, ami után mesterséges kómába helyezték.

Bonnie Tyler képviselői még múlt héten lemondták a szegedi Deja Vu Fesztiválra tervezett koncertjét, így nem lép fel ma este. A magyarországi esemény főszervezője annyi információt közölt, hogy a 75 éves sztár továbbra is mesterséges kómában fekszik egy portugál kórházban, a hírek szerint nem javult az állapota.

Bonnie Tyler júliusi koncertdátumait még nem törölték

Bonnie-nak most nyár elején indult volna koncertturnéja. A júniusi fellépéseit már korábban lemondták, de a hivatalos oldalán a júliusi és későbbi dátumok még szerepelnek – ez azt jelzi, hogy a környezetében reménykednek a felépülésében.

Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben színpadra léphetne azok után, amin ez elmúlt bő egy hónapban keresztülment.

Bonnie tavaly májusban egy berlini koncertjen, 70 fölött is rendszeresen fellépett Getty Images
Bonnie tavaly májusban egy berlini koncertjen, 70 fölött is rendszeresen fellépett

Még május 7-én érkezett a hír, hogy sürgős műtétet kellett végrehajtani az idős énekesnőn életveszélyes bélperforáció miatt, miután rosszul lett a portugáliai Faróban található otthonában.

Bár az operáció sikeresen lezajlott, utána mesterséges kómába helyezték Bonnie-t, mivel hirtelen rosszabbodott az állapota egy fertőzés miatt.

Aggasztó, hogy ekkora csönd van Bonnie állapota körül

Nem sokkal később az is kiderült, hogy újra kellett éleszteni az énekesnőt, mert leállt a szíve, amikor megpróbálták felébreszteni. A legutolsó hírek szerint – amelyek május közepén érkeztek – orvosai bizakodóak voltak, hogy a sztár teljesen felépül majd, de ehhez türelemre van szükség. Azóta viszont néma csönd – nem érkeznek Bonnie-ról újabb hírek, ami meglehetősen aggasztó.

Nagy műtétek és súlyos szövődmények esetén napokig, ritkábban hetekig fenntartható a mesterséges kóma. De akár tovább is, ha az orvosok úgy ítélik meg, ez segíti a leginkább a gyógyulást. A kómából való felébresztés is hosszabb időt vehet időbe, akár napokat is.

Az énekesnő a férjével, Robert Sullivannel Profimedia
Az énekesnő a férjével, Robert Sullivannel

Bonnie Tyler felépüléséért rengetegen szurkolnak, és nagyon bíznak benne, hogy viszontláthatják a színpadon. Hiszen a műtét előtti időkig a kora ellenére mindig duzzadt az energiától, és alig várta, hogy újra élőben találkozzon a közönséggel.

Az énekesnő mellett minden bizonnyal ott vannak a szerettei, mindenekelőtt a férje, Robert Sullivan, akivel több mint 52 éve élnek házasságban. A házaspárnak nem született gyereke.