Az Air Mail című lap tette közzé azokat a beszámolókat, amelyekben kilenc nő beszél arról, hogyan zaklatta őket szexuálisan Jared Leto, amikor még csak tinédzserek voltak. A jó pár filmből, valamint a Thirty Seconds To Mars frontembereként is ismert Letónak hatalmas rajongótábora van, talán ezért is sikkadtak el eddig a hasonló beszámolók. Pedig már 2018-ban nyilvánosan is szóvá tette a hamvas szépségekre vadászó színész ragadozó magatartását például Palvin Barbara későbbi férje, Dylan Sprouse.
„Hé, Jared Leto, most, hogy 18 és 25 közt az összes modellt megbombáztad üzenetekkel, hányat sikerült felszedned?”
– kérdezte egy Twitter-bejegyzésben. Dylan és a modell akkoriban kezdtek járni, tehát tőle is hallhatott erről valamit. Mindenesetre a megjegyzésére egy rendező ezt írta: „A neten 18 fölé céloz?” – nyilván arra utalva ezzel, hogy a való életben ennél is fiatalabb Leto célcsoportja.
A most megjelent cikk is arra utal, hogy kiskorú lányokat igyekezett az ágyába csalni. A megszólaló nők 16 év körüliek voltak, amikor a sztár bepróbálkozott náluk – akadt, akit az éjszaka közepén hívogatott, és szexuális dolgokról faggatott, más előtt pucérra vetkőzött, vagy maszturbálni kezdett előttük. Egyikük így fogalmazott:
„Ez a perverz bántalmazott és súlyos traumát okozott nekem 17 évesen. Tudta, hány éves vagyok, de nem érdekelte. Ragadozóként viselkedett, és halálra rémített.”
Miközben a lap szerint nyílt titok Hollywoodban a sztár viselkedése, a színész a szóvivője útján tagadta, hogy bármi helytelen dolgot tett volna.
Nincs fix barátnő
Letónak húsz éve nem tudni tartós kapcsolatáról, de korábban pár évig együtt járt Cameron Diazzal és egy darabig Scarlett Johanssonnal is.
Kiemelt kép: Getty Images