Külföldi sztár

Angelina Jolie: Lázadó punkból lett hatgyerekes szingli sztáranyuka

Kerek születésnapot ünnepelt június 4-én a világhírű színésznő, akiről az utóbbi években leginkább a Brad Pitt-tel folytatott hosszú háborúskodása miatt hallottunk sokat. Kevésbé ismert érdekességeket gyűjtöttünk most csokorba róla.

Lilára festette a haját

Kamaszkorától lázadó volt: hátat fordított az iskolának, lilára festett hajjal, punk holmikban járt, késsel vagdosta magát, balzsamozást tanult, és azt tervezte, hogy temetések rendezője lesz – utóbbit az inspirálta, hogy szörnyűnek érezte a nagypapája búcsúztatóját. 14 évesen összeköltözött az első szerelmével – miután először megszökött, édesanyja bölcsen megengedte, hogy Anton nevű barátjával inkább otthon lakjon együtt.

A románc két évig tartott. Étkezési zavarok, álmatlanság, drogfüggőség, súlyos depresszió, öngyilkossági kísérlet – Angelina megjárta a hadak útját, mire évekkel később magára talált. A stabilitást az anyaság hozta el neki 27 éves korában, amikor az első gyerekét örökbe fogadta… „Maddox térített le az önpusztítás útjáról” – mondta erről.

Megtagadta apját, mint a gyerekei

Híres édesapjával, Jon Voight színésszel világéletében viharos volt a kapcsolata, sokszor évekig szóba sem álltak egymással. Ennek jó oka volt: a színésznő kicsi korában apja sorozatosan megcsalta az édesanyját, Marcheline ­Bertrand-t, majd el is hagyta a családot, így Angelinát és a bátyját, Jamest anyjuk egyedül nevelte fel. A színésznő ezt soha nem tudta Voightnak megbocsátani, ezért is dobta el a nevét, és hívják Jolie-nak. Pontosan ugyanezt tették az utóbbi években Angelina és Pitt egymás után felnőtté váló gyerekei, akik mind elhagyták az apjuk nevét.

Angelina Jolie az apjával, Jon Voighttal és bátyjával, James-szel

Közös szeretőjük volt Madonnával

Kevesen emlékeznek rá, de annak idején, 1996-tól a színésznőnek volt egy nagy port kavart leszbikus kapcsolata. Jenny Shimizuval egy filmforgatáson ismerkedtek meg, és Angelina Jolie később azt mondta: azonnal beleszeretett az ázsiai modellbe, dacára annak, hogy első házasságában élt – brit színész kollégája, Jonny­ Lee Miller volt a férje. Jenny­vel aztán évekig találkozgattak. De nem Angelina volt az egyetlen híresség, akivel a modell megosztotta az ágyát: Madonnának is a szeretője volt a 90-es években.

Tényleg nyolc éve magányos?

Miközben exférje, Brad Pitt időközben új párt talált, és lassan három éve együtt van ifjú barátnőjével, Ines de Ramonnal, Angelina életében a jelek szerint a válásuk óta nem volt tartós románc. Bár többekkel hírbe hozták 2016 óta a zenész The Weekendtől az exférjén, Jonny Lee Milleren­ át az énekes Akaláig és a klímaaktivista David Mayer de Rothschildig, ő következetesen azt mondja: nem áll készen egy új párkapcsolatra.

Nem adott esélyt a ráknak

Nagy visszhangot keltett, hogy a színésznő 2013-ban megelőzési célból kettős masztektómiát végeztetett, azaz leoperáltatta mindkét mellét, majd tíz éve a petefészkét is eltávolították. Ennek oka az volt, hogy egy genetikai vizsgálat kiderítette: hordozza ugyanazt a rákra hajlamosító gént, ami az édesanyja betegségét okozta. Marcheline Bertrand 56 évesen halt meg, de ugyanez a betegség vitte el a nagymamáját és a nagynénjét is. Neki így sokkal kisebb esélye lesz erre.

Megjósolta a válást

Második közös filmjüket Braddel gyakorlatilag a nászútjukon forgatták Máltán a 2014-ben tartott esküvőjük után. Mégis a By the Sea című, Angelina rendezte mozi tökéletesen előrevetítette a szerelmük végét a rengeteg drámával és a filmbeli alkoholba menekülő férjjel.

 

Az MTV-n futott be

Először hétévesen állt kamerák előtt, gyerekszínészként az apjával játszott egy olyan filmben, aminek a forgatókönyvét is részben ő írta. De nem ez vonzotta a színészethez, hanem az, hogy az édesanyjával rengeteg filmet néztek együtt. Két évig járt Lee Strasberg híres színésziskolájába, de eleinte csak a bátyja vizsgafilmjeiben és menő zenészek klipjeiben szerepelt, például Lenny Kravitz,­ a Rolling Stones vagy Meat­ Loaf videójában. A meghallgatásokon rendre túl sötétnek találták a karakterét. Első komolyabb szerepe egy hacker volt az Adatrablókban.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!