Több mint két évet kellett várni rá, de február 16-án végre a harmadik évadával tér vissza a HBO zajos sikert aratott sorozata, az idilli helyszíneken játszódó A Fehér Lótusz. Ezúttal Thaiföldre utazunk a szereplőkkel, többek közt Arnold Schwarzenegger színész fiával, a sármos Patrick Schwarzeneggerrel, és az egzotikus helyszínek mellett ezúttal is számíthatunk izgalmas rejtélyekre és persze gyilkosságra. A rajongók már hetek óta tűkön ülnek, és alig várják, hogy megérkezzen a folytatás, közben pedig nem győzik találgatni, kinek kell majd meghalnia, és ki lesz a gyilkos a sorozatban.

Nem véletlenül imádják sokan annyira a számos Emmy-díjjal és két Golden Globe-bal is jutalmazott szatirikus fekete komédiát, hiszen remek karakterekkel és roppant szórakoztatóan figurázza ki az elkényeztetett gazdagok életét. A sorozat olyan fantasztikus színészeket hozott vissza a köztudatba, mint az Amerikai pitéből ismert, lenyűgöző alakú Jennifer Coolidge, aki a nagy sikernek hála, most, 60 fölött a másodvirágzását éli. Ennek ellenére nála sem tökéletes minden, élete nagy szerelmét máig nem találta meg, ezt nemrég nyíltan el is panaszolta. De feltűnt a korábbi évadokban napjaink egyik körülrajongott szexikonja, Sydney Sweeney is, vagy épp az a Leo Woodall, aki a vadonatúj Bridget Jones-filmben alakítja a híres szingli pimaszul fiatal szeretőjét.

A vadonatúj évad cselekményéről egyelőre nem sokat tudni. Az biztos, hogy lesz benne három középkorú barátnő, akik csajos utazásra érkeznek a thaiföldi luxusszállóba, egy idősödő férfi a sokkal fiatalabb kedvesével, egy dúsgazdag üzletember, aki a feleségével és a három gyerekükkel vakációzik, és persze a helyi személyzet, nekik szokás szerint ugyanolyan fontos szerep jut a történetben. Köztük van az első évadból ismert Natasha Rothwell, aki a wellnessrészleg vezetőjét, Belinda Lindsey-t alakította. Attól szerencsére nem kell tartaniuk a rajongóknak, hogy ezzel a szériával véget érnek majd A Fehér Lótuszban zajló kalandok, ugyanis az HBO már a harmadik évad bemutatása előtt berendelte a negyediket is.
Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia