Külföldi sztár

Terence Hill Bud Spencerről: „Nagyon hiányzik a jóbarátom, nélküle semmi sem ugyanaz”

Miközben legtöbbünknek gyerekkorunkban még a Bud Spencerrel közös bunyós filmjeivel és a hetvenes évek spagettiwesternjeivel lett óriási kedvence, az olasz színész máig aktív.

Már önmagában az szenzáció, hogy Terence Hill, aki előnyös külsejének hála, világéletében a nők kedvence is volt, lassan 60 éve a fiatal kori szerelmével él együtt. A mai napig a társa ugyanis az 1967-ben elvett felesége, Lori Hill, eredeti nevén Zwicklbauer. A német felmenőkkel bíró amerikai asszony eredetileg az angoltanára volt, akkor ismerkedtek meg, amikor beindult a színész nemzetközi karrierje. Lori legtöbbször a forgatásaira is elkíséri a színészt, és Terence majdnem mindennap az ő főztjét eszi, ehhez is nagyon ragaszkodik. A házaspár két fia közül az egyiket, Rosst tragikus körülmények között alig 17 évesen veszítette el. Idősebbik gyerekük, Jess ma 55 éves, és szintén a filmiparban tevékenykedik. Bár a színészettel is megpróbálkozott, inkább a kamera túloldalán dolgozik, producer és rendezőasszisztens, a Nevem Thomas című 2018-as filmet édesapjával együtt készítették.

Terence Hill és fia, Ross Hill (Fotó: Getty Images)

Szentlélekként tér vissza

Hill több mint húsz éven át alakította a Don Matteo sorozat pap főhősét, az atya reverendáját csak 2022-ben akasztotta szögre. No nem azért, mintha nyugdíjba akarna vonulni. Az égszínkék tekintetű, jóképű sztár 85 évesen sem fárad, most épp újra egy westernfilmet forgat: visszatér a fegyverforgató Trinity, azaz Szentlélek szerepében. Híressé vált karaktere először Az ördög jobb és bal keze című moziban bukkant fel több mint fél évszázada, még 1970-ben, aztán visszatért egy folytatásra. Sokat kellett ugyan várni rá, de most készül a harmadik rész, még ha a másik főszereplő, a 2016 nyarán elhunyt Bud Spencer nem is szerepelhet már benne. A híres páros évtizedekig elválaszthatatlan volt, tizennyolc filmben szerepeltek együtt, de a Terence-­nél kereken tíz esztendővel idősebb nagydarab társa 86 évesen örökre búcsút intett ennek a világnak.

Őrzi cimborája emlékét

Hill – aki eredetileg Mario Girotti­ néven született – azt mesélte a most készülő filmről, hogy már minden készen áll, és folynak a munkálatok. „A címe is megvan, de egyelőre nem árulhatom el – mondta. – Persze nagyon hiányzik a jóbarátom, nélküle semmi sem ugyanaz.” A színész nemrég részt vett az olasz umbriai Amelia nevű városkában egy új közösségi uszoda felavatásán, amit Spencerről neveztek el. „Nagyon boldog vagyok, hogy ez a létesítmény az ő nevét viseli, hiszen az úszás rendkívül fontos volt az életében. És a mi barátságunk is egy úszómedence szélén kezdődött” – mesélte. A két barát sakkozni is nagyon szeretett, ez hobbija Terence-nek máig megmaradt.

85 évesen is aktív: épp egy westernfilmet forgat (Fotó: Getty Images)

Ma is életerős és fitt

Terence élemedett korára rácáfolva, ma is fantasztikus formában van – ez talán annak is köszönhető, hogy állatbarát szemlélete miatt vegetáriánus, nem eszik húst, legfeljebb halat. Régi szenvedélyéről, a motorozásról sem mondott le máig, egy friss Instagram-­posztban a járgánya mellett állva tudatta, hogy ismét útnak indult két keréken. Amúgy hat éve, amikor Magyarországon járt, szintén motorra pattant. Elképesztő ez az életerő és energia, ami bőven nyolcvan fölött is jellemzi. Mint elmesélte, szíve szerint a Don Matteót sem hagyta volna végleg ott. „Amikor az utolsó évadot forgattuk, nagyon hosszú, kimerítő munkanapjaink voltak, alig öt órákat aludtam éjszakánként. Akkor felajánlottam a Rai 1 csatornának, hogy készítsünk évi négy filmet Don Matteó­ról, de azt nem akarták, azt mondták, nem lenne olyan költséghatékony, mint a sorozat. De végül nem bántam meg, hogy eljöttem” – árulta el.

Megkóstolhatjuk a fagyijukat

Az Amelia nevű kisvárosban Terence és fia 2017-ben – negyven év szünet után – újranyitották azt az egykori családi fagyizót, amelyet korábban a színész felmenői üzemeltettek. Gelateria Girotti néven ma is működik, bárki betérhet egy fagyira, ha arra jár – néha a híres tulajdonospár, apa és fia is felbukkan. Terence-­nek a pisztácia az abszolút kedvence!

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!