Külföldi sztár

Újabb szívszorító hírek érkeztek Bruce Willis állapotáról

Barátai, családtagjai elejtett szavaiból kirajzolódik a kép, milyen állapotban van ma a hajdani filmsztár.

Pár éve még élettől duzzadó akcióhős volt, aki fáradhatatlanul űzte a rosszfiúkat. Számos remek filmet köszönhet neki a világ, és csibészes sármja, mosolya a nézők egyik legnagyobb kedvencévé tette. Ám 68 évesen Willis már csak árnyéka egykori önmagának, és ha testben itt is van még velünk, a szelleme ki tudja, merre jár… A frontotemporális demenciával diagnosztizált sztár gyors hanyatlásáról csak elejtett szavakból értesülhetnek az érte aggódók.

A simlis és a szende producere szerint még érti, amit mondanak neki (Fotó: Profimedia)

„Talán tudja, ki vagyok”

Például szívszorító volt, amikor a felesége, Emma Heming nemrég azt mondta, nem lehet tudni, egyáltalán tisztában van-e Willis azzal, hogy beteg, felfogja-e, min megy keresztül. A minap egy régi ismerőse, jóbarátja közelebbről is betekintést engedett a színész állapotába, és ebből sajnos az derül ki, hogy már teljesen önmagába zártan él, és a külvilágból egyre kevesebbet érzékel. Az egykori sikersorozat, A simlis és a szende alkotója, Glenn Gordon Caron évtizedekig közeli barátságot ápolt Willis­szel, és a mai napig gyakran meglátogatja. „Az első egy-két percben mindig úgy érzem, tudja, ki vagyok. De nem kommunikál, és bár mindig falta a könyveket, ma már nem olvas. Az ilyen nyelvi készségek, a szavak már nem állnak a rendelkezésére. De most is ő Bruce, és ha nem is képes elmondani, én tudom, hogy örült neki, amikor elmeséltem, hogy a sorozatunk mind az öt évada bekerült egy streamingszolgáltató kínálatába” – mondta el a filmes.

A 9 éves Evelyn és a 11 éves Mabel, ha tehetné, el sem mozdulna mellőle (Fotók: Archív)

Szembenéznek a legrosszabbal is

Azt is hozzátette: azért is olyan megrázó így látnia régi barátját, mert senkit nem ismer, aki annyira élvezni tudta volna az életet, mint ő. „Úgy örülök, hogy itt van velünk, de közben látom, hogy az életöröm teljesen eltűnt belőle. Pedig Bruce volt az, aki minden reggel úgy kelt fel, hogy kihozza a legtöbbet abból a napból. Ezért is annyira szörnyű ez a betegség, most olyan, mintha egy homályos üvegen keresztül nézné az életet.” Az, hogy a szeretteit sem feltétlenül ismeri már fel, mindennél elkeserítőbb lehet a családja számára. Ugyanakkor elmesélték, Willis olykor még mindig megörül nekik, és felderül az arca, ha belépnek a szobába. Azt is elmondták, hogy újabban régi játék autókat, érméket, kavicsokat, kis kacatokat gyűjt. Bármennyire igyekszik felkészíteni magát és két kislányukat a 45 éves Emma az elkerülhetetlen teljes leépülésre, ez az út borzasztóan nehéz lesz mindnyájuknak. Az asszony elmesélte, hogy nagyobbik csemetéjük, a 11 éves Mabel igyekezett az interneten utánanézni a betegségnek, és például ő figyelmeztette az anyukáját, milyen fontos odafigyelni, hogy a demenciá­ban szenvedők ki ne száradjanak, mert maguktól nem jut eszükbe inni. De húga, a kilencéves Evelyn is segít, ahol tud, és mindketten továbbra is nagyon szeretik az apukájukat, ha nem is olyan már, mint régen.

Volt neje, Demi Moore támogatására is számíthat (Fotó: Profimedia)

Megvédik a méltóságát

„Ez a betegség az egész családot sújtja, nem csak azt, akinél diagnosztizálják – mondja Emma. – De mi nagyon összetartó és őszinte família vagyunk, és mindenről beszélünk, hiszen a legfontosabb, hogy mindnyájan tudjuk, mivel állunk szemben. Azt szeretném, ha nem lenne stigma a demencia, és senkinek nem kellene szégyenkeznie miatta. Hiszen egy ilyen probléma sajnos bárkit érinthet, akinek van agya.” Családja mindent megtesz, hogy megóvja a leépülő sztárt a kíváncsi tekintetektől, mindenáron szeretnék megőrizni a méltóságát. De a felesége nagyon fontosnak tartja, hogy a nyilvánosság előtt is beszéljen a kegyetlen betegségről és vele való küzdelemről, hogy több figyelem jusson a demenciával élőkre – no meg az orvosi kutatásokra. Az Instagram-­oldalán ennek érdekében aktívan kampányol. A sztárral amúgy jövő tavasszal ünneplik a 15. házassági évfordulójukat – a kálváriájuk két éve kezdődött, miután Willisnél aggasztó tünetek után először afáziát, majd egy évre rá demenciát állapítottak meg.

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!