Külföldi sztár

Kamilla királyné – Máris támadják: túl drága volt az indiai holisztikus megújulás

Az újdonsült brit uralkodó felesége szeretett volna kívül-belül megfiatalodni, amiről az alattvalóknak természetesen megvan a véleménye.

Talán élete legnehezebb feladata előtt áll a 75 éves Kamilla: egy sok szempontból megtépázott monarchia uralkodójának társaként kell majd helytállnia. Ráadásul úgy kell királynéként elfogadtatnia magát, hogy sokan máig nem bocsátották meg neki a múltat, vagyis hogy ő volt a harmadik Károly és Diana házasságában. Az annak idején igencsak botrányos viszony részleteit ráadásul A Korona című sikersorozat épp a napokban bemutatott 5. évada eleveníti fel a nézőkben.

A britek nehezen bocsátották meg neki, hogy „tönkretette” Diana házasságát (Fotó: Profimedia)

Férje nélkül ment Indiába

Érthető, ha Kamilla úgy érezte, szüksége van egy kis plusztámogatásra és testi-lelki megújulásra, mielőtt hivatalosan is trónra kerül férje, III. Károly mellett. Bár Nagy-Britannia új királyát csak májusban koronázzák majd meg, feleségét – és egykori szeretőjét – már megilleti a „queen consort”, azaz királyi hitves, magyarul egyszerűen királyné megnevezés. Kamilla később már aligha engedheti majd meg magának, hogy tíz napra eltűnjön a világ szeme elől, mint most nemrég, amikor ennyi időre Indiába utazott a férje nélkül. A hírek szerint Bengaluruban, a Soukya nevű speciális wellness- és gyógyközpontban időzött: itt holisztikus szemléletű, ajurvédikus terápiákkal igyekeznek tenni az ideérkezők fizikai, illetve mentális jóllétéért és megújulásáért. A feszültségoldástól a tisztítókúrákon át az ősi gyógymódokig, a homeopátiától az akupunktúrán keresztül a jógáig és a speciális vegetáriánus diétáig sok mindent kínálnak, és nem utolsósorban teljes megfiatalodást is ígérnek.

Volt, hogy Károly is elkísérte kedvenc ázsiai búvóhelyére (Fotó: Profimedia)

Nem lesz könnyű dolguk

Talán részben a legutóbbi céllal érkezett ide a királyné – hogy a lehető legjobb formában lépjen majd trónra férje oldalán. Kamilla nem először látogatott el ide, 2010 óta rendszeresen visszajár, sőt Károllyal együtt is voltak már az indiai gyógyközpontban, amelynek területén még egy biofarm is található. Pihenésre és stresszoldásra Kamillának minden bizonnyal szüksége is van az előtte álló feladatok tükrében. Már csak azért is, mert máig nem örvend osztatlan népszerűségnek, ahogyan az egyre több botrány által megtépázott királyi család sem. Károly igazán nehéz időszakban kerül trónra, ráadásul egy olyan közkedvelt állócsillag-királynő után, mint az édesanyja volt. Nem lesz könnyű a nyomdokaiba lépni! Feleségét máris támadják az indiai utazás miatt, a Soukyában ugyanis 735 angol fontnál, közel 350 ezer forintnál kezdődik egyetlen éjszaka – ha a legolcsóbb lehetőséggel számolunk. Ehhez jönnek a kezelések költségei, az utazás és a biztonsági személyzet, ahogyan azt a kritikusok felvetették. Udvari bennfentesek szerint ugyanakkor ez magánlátogatás volt, így nem kívánták kommentálni a részleteket.

A Korona 5. évadában Olivia Williams tökéletesen alakítja Kamillát (Fotó: Profimedia)

Erzsébet bízott benne

Közben sokan Kamilla javára írják, hogy mennyire jó hatással volt és van Károlyra, aki mellette egész más ember lett. De Erzsébet királynőnek is sokat segített élete utolsó időszakában. Amikor például a koronavírus okozta karantén miatt az idős uralkodó a családjától is el volt zárva Windsorban, menye állítólag naponta beszélgetett vele az interneten keresztül, Zoomon főképp kedvenc közös témájukról: a lovakról. Akkor is így próbálta felvidítani Erzsébetet és elterelni a gondolatait, amikor férje, Fülöp súlyos beteg volt. A két nő között idővel szinte barátság alakult ki, remekül megértették egymást. A királynő számára nem volt kérdés, hogy elsőszülött fia felesége tökéletesen alkalmas lesz jövőbeli szerepére a trónon.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!