Külföldi sztár

Sophia Loren – Húga együtt dalolt Sinatrával

Sokan nem is tudják az olasz díváról, hogy van egy négy évvel fiatalabb húga. Pedig Maria a hazájában igazi híresség.

Maria Scicolone – nem cseng ismerősen, ugye? Pedig az asszony nővérét, Sophiát is ezen a családnéven anyakönyvezték. Eredetileg Sofia ­Costanza Brigida­ Villani Scicolonénak hívták, amit tiniként Sofia ­Lazzaróra változtatott. A Sophia ­Loren nevet későbbi férje, a filmproducer Carlo Ponti találta ki neki. Húga négy évvel fiatalabb a színésznőnél, vagyis ma 84 esztendős. Máig eltéphetetlen kötelék van a két testvér között, nem véletlenül. Együtt kellett elviselniük apjuk hiányát – a nemesi származású építészmérnök ugyanis nem volt hajlandó összeházasodni a lányok édesanyjával, sőt a kisebbik gyerekét sokáig a nevére sem akarta venni. A két nővér a szórakoztatást is együtt kezdte. A csonka család Loren anyai nagymamájánál lakott a Nápolyhoz közeli Pozzuoliban. A mama igazi túlélő volt: a háború alatt kocsmát nyitott a nappalijukban, ahol többek közt a házi készítésű cseresznyelikőrjüket árulta. A betérő vendégeket, például az amerikai katonákat is a házi zenekarukkal marasztalta. Miközben a két lány édesanyja zongorázott, Maria énekelt, Sophia pedig felszolgált.

Maria férje 16 éve halt meg (Fotó: Profimedia)

Szakácskönyvei jelentek meg

Miközben nővére világhírű filmszínésznő és körülrajongott szex­ikon lett, Maria a hazájában szerzett ismertséget magának. Énekesnőként és tévésztárként is népszerűségnek örvend, máig az olasz show-biznisz egyik ikonikus alakja. Annak idején még Frank Sinatrával is duettezett – az amerikai előadó állítólag lemezt is akart vele készíteni. Emellett a főzőtudományát is elismerik: szakácskönyvei jelentek meg. De a szupersztár nővér mellett úgy igazán híressé mégis talán a házassága miatt vált, ugyanis a fasiszta diktátor, Benito Mussolini legkisebb fiához, Romano Mussolinihez ment feleségül. Az egykori vezető ma már szintén halott fia nem politikus volt, hanem művész: dzsessz-zongorista, festő, filmproducer.

Szélsőséges rokonság

Két lányuk közül a nagyobbik azonban, a ma 60 éves Alessandra­ Mussolini visszatért nagyapja hagyományaihoz, bár fiatalon, szépségére és világhírű nagynénje segítségére alapozva még színésznőként, modellként, majd popsztárként próbált karriert építeni. Közben azonban a tanulást sem hanyagolta el, hiszen elvégezte az orvostudományi egyetemet. Végül, sokadik pályamódosítással a politikánál kötött ki. A szélsőjobboldal képviselője lett előbb a hazájában, majd az Európai Parlamentben. Azt nem tudni, mit gondol Sophia az unokahúga nézeteiről, de az biztos, hogy pert már indított azért, mert egy neofasiszta párt egy filmjelenetből származó képét használta fel a plakátjához. A színésznő akkor kijelentette, hogy semmilyen párthoz nem adja az arcát.

Edoardónak és feleségének két gyereke született (Fotó: Archív)

Kamaszodnak az unokái

Karmester fiától, Carlótól és magyar menyétől, Mészáros Andreától a színésznőnek két unokája van, Vittorio 15 éves, Beatrice 10 esztendős. A másik fiának, Edoardónak szintén két gyereke van: Lucia már 16, Leonardo pedig 12 éves.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!