Hol volt még Jennifer Aniston, pláne Angelina Jolie! 1994 és 1997 között a hollywoodi szívtipró és a Szerelmes Shakespeare-rel befutott szőke színésznő számított az abszolút álompárnak, szépek voltak, veszettül fiatalok és még a frizurájukat is összehangolták. A Hetedik című thriller forgatásán jöttek össze, és két évre rá eljegyezték egymást. Gwyneth később azt mondta, Brad „túlságosan jó” volt a számára, ő pedig túl éretlen volt hozzá. „Én szúrtam el” – vallotta be. A szakítás dacára nem maradt köztük harag. Nemrég egy interjúban a múltat is felidézték, kölcsönös szeretetükről biztosítva egymást.
Winona Ryder és Matt Damon – Máig titok, miért lett vége
A színésznő korábban Johnny Depp-pel járt jegyben, és azt hitte, Damon mellett kiegyensúlyozottabb kapcsolat vár rá. Mekkorát tévedett! A két fiatal sztárt Gwyneth Paltrow mutatta be egymásnak 1997-ben, de a kapcsolatuk már zűrösen indult, ugyanis a színész még nem igazán vetett véget Minnie Driverrel folytatott viszonyának. A románc Winonával aztán majdnem három évig tartott, és máig nem tudni, pontosan miért ért véget. Mindenesetre ma is jóban vannak, mindig szép szavakkal emlékeznek meg egymásról.
![](https://story.hu/uploads/2022/09/ryder-damon_getty-scaled.jpg)
Uma Thurman és Ethan Hawke – Két dudás egy csárdában
1997-ben, amikor a Gattaca című mozi forgatásán egymásba szerettek, mindketten óriási sztárnak számítottak. Egy év múlva már házasok voltak, és megszületett az első gyerekük, majd hamarosan a második. Óriási szerelem volt, alig hat évvel a kezdete után mégis véget ért. Kettejük párhuzamos karrierjét és mellette a gyereknevelést okolták, amit nehéz volt összeegyeztetni az állandó forgatásaikkal. Egy idő után Ethan félrelépett a bébiszitterrel – akit amúgy később feleségül is vett. Mindketten megszenvedték a szakítást, és bár két gyerekük miatt civilizált a viszony köztük, barátinak egyáltalán nem mondható. Alig beszélnek egymással, különösen Uma emésztette meg nehezen a múltat.
![](https://story.hu/uploads/2022/09/profimedia-hawk-thurman.jpg)
Sandra Bullock és Matthew McConaughey – A barátság máig megmaradt
Az egyik leghelyesebb sztárpár voltak 1996 és 1998 között, a Ha ölni kell című közös filmjük forgatásán habarodtak egymásba. Egyforma volt a humoruk és az élethez való laza hozzáállásuk. Ráadásul mindketten egyaránt hollywoodi kedvenceknek számítottak, így aztán a románc túl szép volt ahhoz, hogy sokáig tartson. Mivel mindketten egyfolytában dolgoztak, a szerelem szép lassan kifújt. A barátság viszont nagyon is megmaradt, az egykori szerelmespár máig összejár, sőt Sandra az egyik legjobb barátnője exe feleségének, Camila Alveznek!
![](https://story.hu/uploads/2022/09/profimedia_bullock-McCon.jpg)
Kate Moss és Johnny Depp – A modell évekig siratta a szakítást
A rajongók tűzbe jöttek, amikor májusban a szupermodell tanúskodott a színész mellett annak exfeleségével folytatott perében. Sokan már azt vizionálták, hogy az egykori jegyespár újra összejön, a tárgyalás után Kate ugyanis felbukkant Johnny egyik koncertjén. Bár a szerelem nem éledt újra, annál szenvedélyesebben lángolt négy éven át 1994 és 1998 között. A pár a New York-i Café Tabacban találkozott, a bulvárlapok tele voltak viharos kapcsolatukkal. A viszony Depp miatt ért véget, aki már akkor rengeteget ivott. A modell bevallotta: évekig siratta a szakítást, rémálomként élte meg elválásukat.
![](https://story.hu/uploads/2022/09/moss-depp-scaled.jpg)
Kiemelt kép: Profimedia