Külföldi sztár

Owen Wilson: „Anyám miatt hiszek az igaz szerelemben”

A sok kudarc ellenére is biztos benne, hogy egyszer nem csak a filmekben találja meg az igazit.

Annak idején Hollywood egyik legmenőbb szívtiprójának számított, híres párjai is akadtak Sheryl Crow-tól Kate Hudsonig. Kapcsolatai rendre zátonyra futottak, máig nem nősült meg. Az utóbbi években többnyire azzal került be a bulvárlapokba, hogy épp melyik kalandjából született szerelemgyereke. Ma két fiú és egy kislány édesapja, mindhármuknak más nő az anyja. Miközben a fiaival foglalkozik, legkisebb csemetéjéről a színész tudni sem akar. Az immár három és fél éves Lyla anyukája nyilvánosan panaszkodott, hogy bár anyagilag támogatja, soha még csak meg sem nézte a kislányt, aki pedig nagyon hasonlít rá. „Olyan szomorú ez, hiszen egy gyereknek apára is szüksége van. Igazán ironikus, hogy a filmekben Owen milyen odaadó apafigurákat játszik, miközben a saját gyerekéről tudomást sem vesz” – mondta az exe, Varunie ­Vongsvirates.

A nőfalónak tűnő Wilson közben arról beszél, hogy a szíve mélyén kifejezetten romantikus lélek, és hisz az igaz szerelemben. 82 esztendős édesanyja, Laura példája győzte meg arról, hogy bármikor megtalálhatja az ember az életre szóló társát. „Az anyám 80 évesen ment hozzá egy fantasztikus emberhez az apám halála után. Ez azt mutatja, nincs lehetetlen. Időskorunkban is ránk találhat az igaz szerelem” – mondta.

Az 53 éves színész Jennifer Lopezzel romantikázik a Vegyél el című moziban (Fotó: Profimedia)

Wilson a filmvásznon Jennifer Lopezzel átél egy valószínűtlenül romantikus love storyt, a valóságban most épp magányos. Bár három éve azt lehetett hallani, hogy újra összejött ­korábbi barátnőjével, kisebbik fia, a nyolcéves Finn édesanyjával, Caroline Lindquisttel, végül az újbóli fellángolás nem bizonyult tartósnak. Már jó ideje nincs tartós kapcsolata, a jelek szerint türelmesen vár az igazira.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!