Külföldi sztár

Tippi Hedren: „Hitchcock bosszút állt, amiért nem bújtam ágyba vele”

A Madarak színésznőjét a legendás rendező tette világhírűvé, mégis keresztbe tett Hedren karrierjének.

60 éve forgatták a leghíresebb Alfred Hitchcock-mozifilmet, a Madarakat. A kultikus horrorban játszotta élete első filmszerepét a mára hollywoodi ikonná vált Tippi. Az akkor már 31 éves szépség korábban csak modellkedett, és saját bevallása szerint mindent a legendás rendezőtől tanult a színészetről és a filmezésről. Következő közös thrillerük, a Marnie is nagy siker lett, ebben Sean Connery volt Tippi partnere. Ám miközben alkotóként csodálta és felnézett rá, egy idő után igencsak kettőssé vált a színésznő és Hitchcock viszonya.

Az öltözőben próbálta fogdosni

2016-ban megjelent önéletrajzában is megírta, a nála 30 évvel idősebb rendező a második forgatás vége felé szexuálisan zaklatni kezdte, és mindenáron megpróbálta az ágyába csábítani. Előfordult, hogy csókot akart kierőszakolni tőle, máskor bement az öltözőjébe, és fogdosta. Ez azért volt nagyon megrázó a színésznő számára, mert addig kifejezetten jó volt a viszonyuk, és imádott együtt dolgozni a rendezővel. Tippi ellenállt a nyomulásnak, végül Hitchcock bosszúból kijelentette, hogy tönkreteszi a karrierjét.

A Madarak sztárja 92 évesen is gyönyörű (Fotó: Getty Images)

A színésznő addigra már elvált, egyedülálló anya volt, lánya, Melanie Griffith hétéves múlt. „Megfenyegetett, hogy nem tudom majd eltartani a gyerekemet. Mivel szerződés kötött hozzá, de nem akartam többé együtt dolgozni vele, ellehetetlenítette, hogy mással forgassak, és három évig nem filmezhettem – mesélte Tippi. – Keresztbefeküdt a karrieremnek, de az életemet nem tudta tönkretenni.” A színésznő később egy Chaplin-mozival tért vissza Hollywoodba, és szerepelt még vagy nyolcvan filmben, de korábbi nagy sikerét soha nem tudta megismételni.

Kiemelt kép: Getty Images

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!