Apa és lánya, két csodálatos színész, akiket a mai napig a feltétel nélküli szeretet, ragaszkodás és egymás tisztelete köt össze. Most ki-ki magáról és a kapcsolatukról mesél.

A népszerű színészben olykor-olykor felmerül a kérdés: vajon jó apja volt a lányának, amikor az még kicsi volt? Adél gondolkodás nélkül rávágja: a világ egyik legjobb apukája. De hogyan is zajlott a család élete abban a tizenhét évben, amikor még együtt élt Tamás, a lánya édesanyja, Lázár Kati és Adél? Hogyan nevelték közös gyereküket akkor, amikor mindketten fiatalok voltak, és a kaposvári színház vezető színészei?

A kezdetek

Jordán Tamás akkoriban is rengeteget dolgozott, ahogyan most is, de Katinak is bőven kijutott a munkából. Például amikor megszületett Adél, az édesanyja akkor is hamar visszament dolgozni.

„Kati akkor a Chicago című színdarabban Morton mamát játszotta. Milyen érdekes, Adél 46 évesen most játssza ugyanezt a Katona József Színházban. De visszatérve Kaposvárra, a színházra. Adél szinte a színházban nőtt fel. Míg mi próbáltunk, játszottunk, az öltöztetőnők vigyáztak rá, tisztába tették, megetették… Amikor aztán óvodás, iskolás lett, én vittem-hoztam. Akkoriban azt gondoltam, ezzel az apai kötelezettségemnek eleget is tettem. De visszagondolva, Adél, vagy ahogy én szólítom a lányomat, Banyuska gyerekkorára, tölthettem volna vele több időt, lehettem volna jobb édesapja. Bár bizonyára nyalókát vettem neki…” – mondja, de Adél azonnal kijavítja.

„Apu, nem vettél nyalókát! Hétvégenként együtt mentünk a pékségbe, és ott vettél nekem friss pékárut. Utána mentünk az újságoshoz Dörmögő Dömötörért és rejtvényújságért. Azt gondolom, tulajdonképpen könnyű dolgotok volt velem, mert én már akkor imádtam a színház világát. Engem teljesen elvarázsolt. Talán nem véletlen, talán a géneknek is köszönhetem, hogy én is ezt a hivatást választottam.”

Könnyű volt, vagy nehéz?

De vajon honnan ered Banyuska becenév?

„Adél szeptemberi gyerek, így pár hónapos korától sokáig kendővel kötöttük be a fejét. Nem volt túl szép így, de hasznos volt. Viccelődve Katival mindig azt mondtuk rá, úgy néz ki, mint egy banya. Hát rajta maradt a Banyuska név.

De visszatérve az apaságomra. Amire büszke vagyok, az a négy gyerekem. Nem ugyanaz az édesanyjuk, a korkülönbség is nagy köztük, mégis a mai napig úgy szeretik egymást, mintha édestestvérek lennének. Azt gondolom, ebben talán nekem is volt részem. Lehetséges, hogy akkor mégiscsak jó édesapja voltam a gyerekeimnek?

– mondja mosollyal az arcán a Kossuth-díjas Nemzet Színésze.

A Jordán–Lázár család élete akkor vett fordulatot, amikor a szülők útjai különváltak. Adél ekkor 17 éves volt, és az édesanyjával maradt.

„Nem mondom, hogy nem fájt a szüleim válása, de miután ők barátok maradtak, ma is azok, ma is sokat beszélnek egymással, nem gondolom, hogy sérültem a megváltozott helyzetben. Egy biztos, 16 éves koromig fogalmam nem volt arról, mi leszek, ha nagy leszek. Meg nem fordult a fejemben, hogy a szüleimet kövessem. Aztán egy évvel később már semmit nem akartam jobban, mint hogy színész legyek.”

Színészgyerekből sikeres művész

Vajon Lázár Kati és Jordán Tamás lányaként könnyű volt Adélnak elindulnia ezen a pályán, és megállnia a helyét? Erről így mesél:

„A főiskolai felvételin, az első rostán, úgy tudom, minden színész gyerekét átengedik, már csak udvariasságból is. De fölvenni csak a tehetséges gyerekeket vették és veszik fel. Én a szüleim árnyékaként sosem tudtam volna magam elképzelni, így mindig is azt gondoltam, magam és a tehetségem miatt tartok ott, ahol tartok” – meséli, majd Tamás hozzáteszi:

„Fel nem merült bennem, se Katiban, hogy Adél érdekében protekcióhoz folyamodjunk a főiskolai felvételijén. Szégyen lett volna ilyet tennem, ilyen helyzetbe hozni a lányunkat. Tudok ilyenről más egyetemeken, de szerintem egy magára és a gyerekére adó szülő ilyet nem tesz…”

Jóga, utazás, família

Adél tehát követte a szüleit a színészi pályán, abban azonban nem követte az édesapját, hogy rendezzen, vagy igazgatóként színházat vezessen.

„Van, akinek való az efféle munka, mint apunak, nekem nem. Az én idegrendszeremnek bőven elég, hogy színész vagyok. Az a fajta felelősség, ami akár egy rendezőnek vagy akár egy színházigazgatónak kell, az belőlem hiányzik. És ha már felelősségnél tartunk! 30 éves voltam, amikor a fiam megszületett, szóval nem voltam már gyerek. Nagy szerencsém, hogy elég laza anyuka vagyok, nem vagyok szigorú, így a gyereknevelést sem vettem túl komolyan, elég laza voltam benne, egyáltalán nem voltam és nem vagyok szigorú. Andor már 16 éves, fantasztikus gyerek, sportol, jól tanul, nyelvet is tanul, így azt gondolom, a nehezén már túl vagyunk.”

Visszatérve a színházra: Adél a nézők és a szakma szerint is kora egyik legtehetségesebb színésze, de a színházi életen túl van egy másik élete is. Ez pedig a jóga világa.

„Húsz éve jógázom, évek óta jógaoktató is vagyok. El tudnám képzelni, hogy amikor egyszer majd véget ér a színházi karrierem, utána Srí Lankán éljek, ott jógázzak, ott legyek jógaoktató. De addig is próbálom aput rávenni a jógára, eddig eredménytelenül.” „Rakoncátlankodik a járásom, nehezebben megyek, lehet, jót tenne jóga, de nincs kedvem hozzá. Egyébként is előbb gyógytornára kellene mennem, de oda sem járok. Viszont a páromnak, Zsuzsinak köszönhetően sokat utazunk. Általa olyan helyekre jutok el, ahol még soha nem jártam” – meséli Tamás, majd Adél zárja a beszélgetést.

Hálás vagyok Zsuzsinak, hogy ott van apuval, mindenben támogatja, mellette van, de leginkább azért, hogy nagyon szereti. Jó érzés aput újra egy ilyen csodálatos ember, hölgy oldalán boldognak látni. Én is nagyon szeretem Zsuzsit, teljes értékű tagja lett a mi nagyon nagy családunknak.