Tóth Andi: „Sosem akartam randizni, ezek csak úgy megtaláltak”
Néhány éve még szinte lehetetlen volt úgy bekapcsolni a tévét vagy végigpörgetni a híreket, hogy ne találkozzunk az énekesnő nevével. Mára azonban nem koncertezik, nem színészkedik, és idén már az X-Faktor mentorszékében sem ül.
Tóth Andi alighanem azon kevés hazai sztárok egyike, akinek a visszavonulása nem csak egy hangzatos mondat volt. Bár teljesen nem fordított hátat a nyilvánosságnak, az elmúlt években látványosan hátrébb lépett. A közönség leginkább akkor hall felőle, amikor ő maga úgy dönt, megmutat valamit az életéből: egy videót, néhány gondolatot vagy egy fotót imádott kutyájával, Bailey-vel. Néha hosszú hetekig ennyi jut belőle. Pedig tavaly még úgy tűnt, az énekesnő ismét megtalálta a helyét a show-bizniszben.
A csúcson szállt ki
Mentorként visszatért oda, ahonnan annak idején elindult, ráadásul a 2025-ös X-Faktort az ő versenyzője, Belano nyerte meg. Folytatás mégsem lett: idén már Solére ül a helyén. Andi úgy fogalmazott, szerinte „a csúcson kell abbahagyni”, ezzel pedig az utolsó képernyős szereplése is véget ért, hiszen sorozatszínésznőként sem tért már vissza: a Mintaapák és a Hazatalálsz után jelenleg nincs futó szériája, koncertnaptárt pedig immáron három éve hiába keresnek a rajongói.
Igaz, idén nyáron mintha újra résnyire nyitotta volna azt a bizonyos ajtót, és kiadott egy új szólódalt Júniusban címmel. A számot még az első mentori időszakában írta egy versenyzőjének, de végül ő énekelte fel.
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ez nem az én dalom. Mármint én írtam, csakhogy nem magamnak
– mesélte a megjelenés előtt, de hamar leszögezte, hogy ettől még nem tervezi a visszatérését. Se új albumot, se koncertsorozatot nem jelentett be, így a dal mindössze egy egyszeri meglepetés volt a rajongóinak.
Szerelem sincs a láthatáron
Andi élete az elmúlt években nem csak szakmailag lett csendesebb. Míg egykor szinte napi szinten követte a bulvársajtó a magánéletét – utolsó nagy szerelmével, Marics Petivel való kapcsolata is hosszú hónapokon át a fókuszban volt –, addig mára nem hallani a szívügyeiről sem. 2023-as szakításuk óta nem mutatott új párt a nyilvánosságnak.
Sőt, amikor nemrég arról kérdezték, mikor volt utoljára foglalt, nevetve csak annyit felelt a TikTok live-jában: „Szerintem azt mindenki tudja! – utalt ezzel minden bizonnyal a ValMar rekedt hangú énekesére… Andi láthatóan nem kapkod, és a randizás sem különösebben mozgatja. – Nem, én nem akarok randizni. Sosem akartam, ezek csak úgy megtaláltak” – folytatta. Úgy tűnik tehát, jelenleg nem csak a munkában, a szerelemben sem hajszolja a következő nagy dobást.
Építi a saját világát
Van viszont valami, ami rengeteg energiáját felemészti: az otthona. Aminek építése a tervezettnél jóval tovább húzódik, és amit tavasszal már keserű humorral kommentált:
A házam lassabban épül fel, mint a mentális állapotom.
Az építkezés miatt a Max rendelünk című főzős videósorozatának folytatása is csúszott, mert az új részeket már az új otthonában szerette volna felvenni. Miközben tehát kívülről úgy tűnhet, Andi eltűnt, meglehet, valójában csak egy kisebb, saját maga által irányított világot választott: ahol már nincs szüksége arra, hogy estéről estére színpadon álljon, ahol nem kell minden szombaton talpig díszben tévéképernyőn lennie, és ahol a magánéletét sem kell akarva-akaratlanul a kirakatba tennie.
Ha kedve van, felbukkan a közösségi médiában, megmutatja Bailey-t, beszél a szépségápolásról, vagy épp kiad egy új dalt, de ha nincs kedve, hetekig, akár hónapokig nem hallunk róla. Hogy tényleg örökre visszavonult-e, vagy csak kivárja, amíg ismét lesz valami, amiért megéri újra kilépnie a fényre, azt pedig csak ő tudhatja…