Új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata, akik lábnyomukat – ünnepélyes keretek közt – az Operettszínház előtt, a Nagymező utcában hagyták. Az eseményen részt vett Budapest főpolgármestere is, akivel nemcsak színházról, hanem a családi életéről is beszélgettünk. Így derült ki: hamarosan megnősülhet!

Melyik a kedvenc színházi műfaja?

Karácsony Gergely: Tulajdonképpen mindent nagyon szeretek – a drámai daraboktól a zenés műfajokig, a klasszikustól a kortársig. Alapvetően az a hozzáállásom, hogy minden műfaj elképesztően sok értéket hordoz magában. Én főleg Budapest színházi kínálatát ismerem, és ha már választani kell, akkor a művészszínházak állnak hozzám közelebb.

Gyakran jár előadásokra? Jegyet vásárol, vagy inkább meghívásoknak tesz eleget?

K. G.: A bemutatókra szoktam kapni tiszteletjegyet, ez nyilván a protokoll része is, de amúgy is tudják rólam, hogy szeretek a premiereken ott lenni.

Néha azzal szoktam megbotránkoztatni a különböző kulturális intézményeket, hogy egyszerűen csak megjelenek… Ezt nem mindig szeretik, mert úgy gondolják, hogy akkor valami különleges felhajtást kell nekem szervezni, pedig nem, valójában csak színházba szeretnék menni.

Emlékszem, egyszer váratlanul megjelentem az amúgy fővárosi fenntartású Katona József Színházban, és az akkori direktor, Máté Gábor valósággal megsüvegelt. Pedig csak beugrottam.

A felesége, Virág az állandó színházi partnere?

K. G.: Egyedül sosem megyek, vagy csak nagyon ritkán. Nekem a színház kifejezetten közösségi élmény: a család vagy barátok kísérnek el. Igen, a feleségem szeret velem tartani, szokta is mondogatni, hogy a főpolgármesterséggel nagyon sok „szívás” jár, de legalább viszonylag sokat megyünk színházba.

Van idejük eleget kettesben programozni?

K. G.: Szeretném, ha több lenne. A gyerekeink már nagyok, ennek van egy csomó hátránya, mert az ember nehezen engedi el őket, de van egy csomó előnye is: egyszerűen ráérünk, és már kevésbé van ránk szükség. Átlagosan hetente legalább egyszer van valami: koncert, színház vagy mozi. Igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy erre legyen idő. Nemrégiben például a Müpában voltunk a Fesztiválzenekar előadásán, és operát is néztünk.

Említette, hogy felnőttek a gyerekek, mesélne egy kicsit róluk?

K. G.: A lányunk már önálló, hál’ istennek, közel lakik hozzánk. A fiam pedig éli a világát, sokat mozog, jön-megy, ezért őt ritkábban látjuk.

Már ő is 17 éves…

K. G.: …annak minden velejárójával együtt. Egy gimnazistának megfelelő aktív mindennapjai vannak, sok a barátja. Így iszonyatosan sokra tartom azt az időt, amit együtt töltünk. Lehet, hogy kevés, de így talán még inkább tudom értékelni. Egyébként mind a ketten szuper emberek lettek, és ez nekünk nagy büszkeséget jelent.

Hogyan telt a nyár?

K. G.: Tengernél voltunk együtt a gyerekekkel négyesben, és nem csináltunk semmit. Fantasztikus volt csak úgy lenni, együtt lenni. Persze ilyenkor olvasásra is jut időm.

Jövőre lenne az ezüstlakodalmuk Virággal, jól tudom?

K. G.: Igen, jövőre leszünk 25 éve együtt.

Akkor talán végre hivatalosan is összekötik az életüket?

K. G.: Mindig azt mondom, hogy a feleségem, de valójában nem vagyunk összeházasodva. Lehet, hogy a 25. évforduló kiváló alkalom lenne arra, hogy ezt végre „lepapírozzuk”.

Vannak már rá konkrét tervek is?

K. G.: Mindig van ilyen. Gondolkodunk rajta. Szerencsére a gyerekeink addigra már nagykorúak lesznek mind a ketten, úgyhogy akár a tanúink is lehetnének.