Hazai sztár

Pásztor Erzsit ünnepelni jöttek össze, sokan el is búcsúztak tőle

A 90 éves Pásztor Erzsit ünnepelte a Játékszín Fotocentral / Olajos Piroska
A 90 éves Pásztor Erzsit ünnepelte a Játékszín

Sírás, nevetés, versek, dalok a színpadon és percekig tartó taps a nézőtéren. Így ünnepelték Pásztor Erzsikét 90. születésnapján a Játékszínben.

Az ünnepelt nem igazán volt jól. Az elmúlt időszakban több súlyos betegséggel és műtéttel kellett megküzdenie, több tíz kilót leadott, most is köhögött. De ahogy ez a színészeknél lenni szokott, a színpad megédesíti az életüket: arra a két órára elfeledik minden bajukat, bánatukat, visszanyerik életkedvüket, erejüket. Így volt ezzel Erzsike is.

Pásztor Erzsi ült a színpadon, a fotelben, a kollégái elébe járultak különféle produkciókkal, de ő – szokták mondani – nem sokáig bírt a vérével. Időről időre felpattant, ide-oda „szaladgált”, táncolt, énekelt éppen úgy, ahogy régen.

Ünnepelni jött a népes társaság, de a köszöntő beszédekből az is kiderült, hogy sokan búcsúzni is jöttek.

Többször mondta ugyanis az elmúlt időszakban:

Addig élek, amíg játszom.

Többször bejelentette a végleges visszavonulását, most ez sajnos valóban bekövetkezett. Már megbékélt azzal, hogy soha többé nem tud játszani, mégis az életre szavaz.

Élni jó

– mondta Pásztor Erzsi, főleg, ha ilyen sokan szeretik az embert, akik a 90. születésnapjára a Játékszínben összejöttek.

Így ez az este nemcsak egy életút ünnepe volt, hanem egy nagy, közös szeretetvallomás is: történetekkel, emlékekkel az elmúlt évtizedekből.

„Ugye megmondtam?”

Verebes István nem tudott ott lenni a rendezvényen, levelet olvasott fel videóról. Ez volt benne: „A 80-as évek elején többedmagunkkal megalapítottuk a Nemzeti Gonosz Főiskolát. Alapelvünk az volt, azzal kell a leggonoszabbnak lenni, akit a legjobban szeretünk, mert az az igazi művészet. Akit meg nem szeretünk, az a gonoszságunkat sem érdemli meg. Sajnálatos, hogy a tanári karból már csak ketten élünk. Erzsi és én. Nehezen, de még tartjuk a frontot, pedig ’80 óta annyi hülye gyűlt össze a szakmában, hogy alig bírjuk véleménnyel. 90 éves tanártársamnak illene valami gonoszat üzennem, hogy például: ’Na ugye megmondtam, milyen szar lesz megöregedni.’”