Hazai sztár

Szakpszichológus véleményét is kikérték Gudics Mátéék kislányának gyerekrablási ügyében: ezt tanácsolja

A kép MI-illusztráció Story / Archív
A kép MI-illusztráció

Egyetlen pillanat alatt ijesztő fordulatot vett egy átlagos iskolai nap. Gudics Máté kislányát egy idegen férfi próbálta magához csalogatni egy autóból, a nyolcéves Lilla azonban tudta, mit kell tennie.

Minden szülő rémálma vált valóra Gudics Máté családjában. A Mega­sztár egykori győztese, a Sztárban Sztár versenyzője még most is nehezen beszél arról, ami szeptember 24-én reggel történt: kislányát egy idegen férfi próbálta beültetni az autójába az iskola közelében. Lilla szerencsére azonnal segítséget kért, most pedig szakember tanácsaival próbálja feldolgozni a történteket.

„Sokk hatása alatt vagyunk”

Vannak helyzetek, amelyekről az ember azt gondolja, vele biztosan nem történhetnek meg. Aztán egyetlen telefonhívás elég ahhoz, hogy minden addigi biztonságérzet összeomoljon. „Reggel háromnegyed hét körül vittem a lányaimat óvodába és iskolába. A két intézmény körülbelül harminc méterre van egymástól. Az ovi parkolójában álltunk meg, onnan Lilla egyedül ment tovább az iskolába. Nem sokkal később megrendülve hívott a feleségem, hogy el akarták rabolni a kislányunkat” – kezdi a Megasztár egykori nyertese.

Az iskola közelében lelassított mellette egy ezüstszínű autó, amiben egy őszes szakállú bácsi megszólította, és a kezével jelezte, hogy ’gyere, ülj be az autóba.’

Lilla azt mondta, hogy nem, majd sírva, remegve beszaladt az iskolába.”

Máté jelenleg a Sztárban Sztár egyik szereplője Fotocentral / TV2
Máté jelenleg a Sztárban Sztár egyik szereplője

Lilla osztályfőnöke azonnal észrevette, hogy baj van, és értesítette az édesanyját, ő pedig Mátét.

„Megdicsértük, hogy okosan viselkedett”

A család számára az első pillanattól az volt a legfontosabb, hogy Lilla biztonságban érezze magát, és ne azt tanulja meg ebből az esetből, hogy a világ minden pontján veszély leselkedik rá. „A tanároknak sikerült megnyugtatniuk, mi pedig folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk az osztályfőnökével. Közben a rendőrségen is bejelentést tettünk, és a bicskei polgármesterrel is felvettük a kapcsolatot.”

Délután autóval mentek érte, otthon pedig újra átbeszélték a történteket. Nem a félelmet akarták erősíteni benne, hanem azt, hogy büszke lehessen arra, ahogyan reagált.

Nagyon megdicsértük, hogy ennyire okosan viselkedett: nem állt szóba az idegennel, nem tett eleget a kérésének, és azonnal elmondta az osztályfőnökének, mi történt.

A szülők ennek ellenére úgy érezték, Lillának szüksége lehet szakember segítségére is, másnap az iskola gyerekpszichológusa beszélt vele.

„Lilla még nem érzi biztonságban magát”

A történtek előtt Lilla nagyon önállóan, egyedül közlekedett a városban. „Hétéves kora óta egyedül jött haza suliból, zeneiskolából, önállóan ment le a pékségbe.

Kapott egy telefont is, amin kizárólag egymást tudtuk hívni, és természetesen felkészítettük arra, hogyan reagáljon váratlan helyzetekben.

A szülők azt is megtanították neki, hogy idegenekkel semmilyen körülmények között ne álljon szóba, még akkor sem, ha valaki kedvesnek tűnik, kiskutyával, édességgel vagy a szüleire hivatkozva próbálja magához csalogatni.

A szülők nem szeret­nék, ha a történtek miatt lányuk folyama­tosan félne Story / Archív
A szülők nem szeret­nék, ha a történtek miatt lányuk folyama­tosan félne

Máté nem szeretné, ha a történtek miatt az egész család életét a félelem irányítaná. „Őszintén szólva, még mi sem tudjuk pontosan, hogyan kezeljük ezt a helyzetet.

Nem szeretném, ha ez a rossz tapasztalat felborítaná az eddigi életünket, és félelemben, a gyerekeink minden lépését kontrollálva kellene élnünk.

Ettől függetlenül egy ideig természetesen sokkal óvatosabbak leszünk, egészen az ajtóig kísérjük a gyerekeket. Remélem, hogy ez az incidens nem okoz benne maradandó lelki károsodást.”

Ezt tanácsolja a szakember!

Egy ilyen helyzetben a szülők reakciója sokat számít abban, hogyan dolgozza fel a gyermek a történteket. Dr. Gyarmathy Éva neveléslélektani és klinikai szakpszichológus szerint Mátéék több fontos dolgot is jól tettek. „A gyerekek sok esetben még a közvetlen környezetüknek sem számolnak be a velük történtekről. Vagy azért, mert nem mérik fel annak súlyosságát, és inkább elkerülik a témát, vagy azért, mert nem mernek szólni, önmagukat hibáztatják, szégyellik a történteket, netán nincs mély, bizalmi kapcsolat a szülőkkel. Az említett esetben viszont a kislány nemcsak kiállt magáért, hanem a környezetét is be merte avatni a vele történtekbe. Ez általában olyan gyerekekre jellemző, akik talpraesettek, hozzászoktak az önállósághoz, és jó a problémamegoldó képességük. Éppen ezért fontos, hogy egy ilyen pozitív kimenetelű szituáció után a szülők se próbáljanak nagyobb ügyet csinálni a helyzetből. Ellenben dicsérjék meg, hogy a gyerek szuperül oldotta meg a helyzetet, ügyesen cselekedett. Továbbá azt is jó döntésnek tartom, hogy az incidens után nem vették ki a kislányt a megszokott környezetéből, azaz az iskolából, hanem minden ment tovább rutinszerűen. Persze egy ilyen szituáció kezelése nagyban függ a gyermek személyiségétől, a lakókörnyezettől és természetesen a történtek súlyosságától, de az biztos, hogy nagyon sok múlik a szülők hozzáállásán és azon, hogy mennyi bizalmat szavaznak a gyermeknek. Ha jól cselekedett, és ügyesen kezelte a helyzetet, akkor továbbra is meg kell szavazni neki a bizalmat, hiszen ez ad erőt neki a továbbiakban ahhoz, hogy egy ismeretlen helyzetben is feltalálja magát, és merjen lépni, dönteni. Ellenkező esetben csak a félelmet tápláljuk, erősítjük benne, hiszen a szülők bizonytalanságát a gyermek is átveszi. A továbbiakban pedig szerintem az a legjobb megoldás, ha visszatérnek az eredeti napirendhez. Azaz ha a gyermek újra biztonságban érzi magát, és igényli, akkor fokozatosan hagyni, hogy újra a saját útját járja. Eleinte akár csak pár méter erejéig, esetleg iskolatársak kíséreté­ben, társaságában. Természetesen nagyon sok mindent kell mérlegelni, de erről szól a szülői lét: sohasem lehetünk száz százalékig biztosak, vagy ha arra törekszünk, és nem hagyjuk őket tapasztalni, elesni, felállni, önállóan dönteni, akkor nagyon szorongó, bizalmatlan gyerekeket fogunk nevelni.”