A műsorvezető-tartalomgyártó kislánya, Léda még csak féléves múlt, de a szülők fontosnak tartották, hogy mielőbb meg legyen keresztelve. Azt pedig már a lapunknak mesélik, Léda egyetlen pisszenést sem hallatott a szertartás alatt, különben is nagyon jó baba, aki bearanyozza a ­mindennapjaikat

Henry és a felesége is vallásos családból származnak, így nem is volt kérdés, hogy a kicsi meg lesz keresztelve. „Ezt meg sem kellett beszélnünk, annyira magától értetődő volt. Mindketten hívők vagyunk, bár azt hozzáteszem, hogy ez a mi esetünkben nem azt jelenti, hogy minden vasárnap templomba járunk. Ez nincs így. Az viszont igenis fontos volt, hogy a kislányunk meg legyen keresztelve.”

Tátott szájjal hallgatta a papot

A hét hónapos Léda jól tűrte a félórás szertartást, nemhogy nem sírt, még egy hangja sem volt. „Ő egy kimondottan jó baba, de mi a legrosszabbra készültünk, hogy majd végigordítja az egészet. Mi, szülők nagyon izgultunk. Az elején nagyjából három percig nyafizott, de amikor a pap elkezdett beszélni, tátott szájjal hallgatta. Le sem vette róla a szemét” – mondja mosolyogva az édesapa.

„Bár a nagyszüleim is megélhették volna a dédunokájuk keresztelőjét, nagyon szép szertartás volt – veszi át a szót a férjétől Rebeka. – Egyébként miattuk lettem vallásos. Kislány koromban a váci dómba jártunk misére, most pedig itt kereszteltettük meg a kislányunkat. Szeretném, ha majd Lédának is fontos lenne, hogy legalább ünnepekkor templomba járjunk.”

Csodálatos érzés

Arra is kíváncsiak voltunk, összes­ségében hogyan élték meg az elmúlt fél évet, és hogy milyen szülőnek látják a másikat. „Nehéz lesz nem klisékben beszélni, annyira csodálatos érzés szülőnek lenni – folytatja ­Henry. – Léda a mindenünk. És nem csak nekünk, a nagyszülőknek is, akik rengeteget segítenek. Az utóbbi időben többször is külföldre kellett utaznom, és nagy megnyugvás, hogy ők jönnek, ott vannak, számíthatunk rájuk. És ezt nem is kötelességként élik meg! Igénylik, hogy Lédával legyenek. Különben meg, és ezt őszintén így gondolom, Ré egyedül is megállná a helyét, ha arról lenne szó. Még vagy ötször elvenném feleségül, annyira jó anyának tartom! Elképesztő türelme van a kicsihez. Bár hozzám lenne ennyi – jegyzi meg nevetve. – De mindent megcsinál, megold, és teszi mindezt a legnagyobb örömmel és magabiztossággal.”

„Nagyon jól esik ezt hallanom, és ezeket Henry egyébként naponta legalább ötször el is mondja nekem! – reagál az édesanya. – De olyan is van, hogy amikor Lédához beszél, milyen szépen fejlődik, milyen ügyes baba, akkor megjegyzi neki, hogy ez az anyukájának ­köszönhető. És én tényleg nagyon élvezem, hogy van egy babánk, akiről gondoskodhatok. Annyira, hogy folyton beugrik, milyen jó lenne még egy gyerek… – mosolyodik el. – Persze rettentő korai lenne, Léda még nagyon pici. És egyelőre Henry sem vevő az ötletre” – viccelődik.

Segít, amiben tud

Az pedig nem kérdés, hogy Rebeka is jó szülőnek tartja a párját, de még napról napra fejlődik. „A terhességem alatt meg voltam győződve róla, hogy Henry csillagos ötös apuka lesz. Folyton azt leste, hogyan tehermentesíthetne, nem engedett cipekedni, egy flakont nem emelhettem meg. Amikor szálltunk ki a kocsiból, átszaladt, hogy kinyissa nekem az ajtót. És miután megszületett Léda, az első három hónapban ő volt az, aki fürdette, pelenkázta, ápolta a kis köldökét. Aztán egyszer csak nagyon elkezdett félni attól, nehogy leejtse, vagy fájdalmat okozzon neki, mondván, olyan, mint egy tulok.”

++„Elnézést, hogy közbevágok, de többek közt ezért sem alszom velük, külön szobában vagyunk – ékeli közbe a tartalomgyártó. – Mert kicsi az ágy – nagyobb nem is férne be –, és rettegek attól, hogy éjszaka a száz kilómmal véletlenül ráfekszem a gyerekre… Így én a stúdiómban, egy matracon alszom.”

„De közben meg látom, hogy imádja a gyerekét, hogy szívesen tölt vele időt, szívesen foglalkozik vele. Segít, amiben tud, amit nagyon értékelek. Ettől még ­akkor is csak egy négyest kap tőlem…” – jegyzi meg nevetve a végén Rebeka.