„Magány” és „halál” – két szó, amely számára sokáig végtelenül ijesztő volt. Sajnos az élete úgy alakult, hogy mindkettőt meg kellett tapasztalja, ráadásul nem is egyszer.

Pokorny Lia ritkán ad interjút, ám olyankor biztos, hogy a legmélyebb témákról is őszintén beszél. Csodálatos lelkéről ilyenkor újra és újra tanúbizonyságot tesz.

Nem keresi a társát

A színésznő ötven felett jött rá arra, mennyi évet elpazarolt arra, hogy nem szerette saját magát eléggé. Ezt a „luxust” ma már nem engedi meg. Az eredmény pedig beszédes: jobban érzi magát, mint harmincéves korában. „Valahogy úgy alakult az élet, hogy nagyon régóta egyedül élek. Négy és fél éve már nincs párkapcsolatom. Mert azt döntöttem el, hogy mindenáron már nem akarok valakit. Pedig sokáig nem tudtam egyedül lenni. Iszonyúan féltem tőlem, de csak azért, hogy legyen valakim, az már nem érdekel. Sok fájdalmon keresztül jöttem erre rá. Az elengedések mind erre jók, hogy egyszer csak értékelni tudom azt, ami van” – mondta el a színésznő Sváby Andrásnak az Útközben elmeséled című műsorban még tavaly, ám ez az adás csak most került ki a csatorna YouTube-­oldalára.

Fájó veszteségek

Nem titok: a színésznő 2011 szeptemberében egy gázolásos biciklis balesetben veszítette el szerelmét, Huszár Zsolt színészt. 2021 decemberének utolsó napján pedig munkatársa és jóbarátja, Babicsek Bernát halt meg solymári otthonában füstmérgezésben. Ezekből a tragédiákból megértett valami nagyon fontosat, ami összefüggésbe hozható a boldogsággal. „Jobban megtanultam értékelni minden pillanatot. Azt érzem, nincs idő arra, hogy elvesztegessem akár emberekre, akár a saját bántásomra, akár arra, hogy ne értékeljem azt, hogy ez az életem. Lehet, nem olyan, mint amilyennek gondoltam Hatvanban meg Mátraházán, a porolón. Nem olyan. De már nem akarok annyi mindent görcsösen, ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, amit előtte nagyon akartam. Hogy majd én attól jól leszek és boldog leszek. Már sokkal inkább belül keresem meg azt a jót. Valahogy ezt tanította meg… Bármikor történhet bármi, és én már nem akarom az életemet arra fecsérelni, mennyi minden hiányzik, és hogy sopánkodjak azon, ami nincs.”

A béke leple

Neki, akit annyi szomorú élettapasztalat, tragédia ért, valahogy mégis elhisszük, ismeri a boldogság receptjét. Nem kertelt, sokáig ő is azt hitte, amit a legtöbben, hogy ha megvan mindene – szép család, szép ház, jó munkahely –, az elég ahhoz, hogy a boldogságot elérje. Hogy mennyire nincs így, azt ma már A majdnem tökéletes boldogság receptje című egyszemélyes előadásában el is meséli. A darabot a saját élete és önismereti útja ihlette. „Viszonylag sok veszteség­élmény ért az életemben, és ezek után én az elengedésben találtam meg a boldogságot. Az elengedéshez egy másik dolog is köthető, ez pedig az elfogadás. Az életemben vannak dolgok, amikben nem dönthetek. Hogy mi történik velem. Viszont egy dologban igen: hogy ezt elfogadom. Ez a béke az, ami, mint egy finom lepel, mindig ott van körülöttem.”