„A többi már egy 30 éves szerelem története” – Ungár Anikó Sütő Enikőnek köszönheti a férjét
Enikő idén is egy római úttal ünnepelte meg a születésnapját, ahova elkísérte barátnője, Ungár Anikó is. De miért Róma? És hogyan kezdődött a barátságuk? Vesztek-e már össze? Minderről a 68. születésnapját ünneplő Sütő Enikővel beszélgettünk.
Két karizmatikus, bomba nő, akik jó néhány dolgot megéltek már – külön-külön és együtt is… Az, hogy barátnők lettek, csak ráadás a sorstól, amit sokan nem gondolnának, hisz hogy fér meg két dudás egy csárdában? Nos, több mint harmincéves történetük bizonyítja: kiválóan. Budapesten és Rómában egyaránt.
Fehér ruhás házibuli
Ugyanis Sütő Enikő, aki július 27-én született, legalább tíz éve Rómában ünnepli a születésnapját. Hosszú és gazdag karrierje során sok helyre eljutott, de Róma kimaradt, a városba csak bő egy évtizede szeretett bele. A szülinapját azonban mindig megünnepelte. „Emlékszem, régebben nagy bulikat tartottam a lakásomon, és előfordult, hogy negyven barátnőm volt ott, mindannyian fehérben. Olykor megadtam a dress code-ot. Természetesen mindig megleptek ajándékkal, de ezt én is viszonoztam, én is megajándékoztam őket a szülinapomon.
Az utóbbi években azonban mindig ugyanúgy ünneplem, a párommal elutazunk Rómába pár napra.
Tavaly jó barátnőm, Ungár Anikó és a férje is jöttek velünk, és idén is” – mondja lelkesen a bomba formában lévő Enikő, és azt is, hogy rajong az örök városért.
Ilyen volt a római vakáció – kattintson galériánkra!
Évente többször is meglátogatja, főleg, ha hódolhat szenvedélyének, az operának olasz nyelven. „Régebben tudtam volna Itáliában, akár Rómában is élni, de ez a hajó elment. Maradok idehaza, itt vannak a szeretteim, a családom, a barátaim.”
„Erősen éreztük a másik energiáit”
Akik között dobogós Ungár Anikó, sőt olykor szinte testvéreknek hívják magukat. No meg Eni és Ani néven is. „Egy divatbemutatót szerveztem, ahova Anitól hoztam el ruhákat, neki akkoriban egy belvárosi butikja volt. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Az elmúlt hosszú években osztoztunk örömben, bánatban. Nem találkozunk túl sokszor, és előfordul, hogy napokig nem beszélünk egymással. Majd Ani egyszer csak felhív, és megkérdezi: ’Eni, rendben vagy?’
Egyszerűen megérzi, ha nem vagyok jól, és ez fordítva is működik. Erősen érezzük egymást, a másik energiáit. Nagyon hasonló az életfilozófiánk.
Mi nem beszélgetünk órákig, nem megyünk moziba és közösen két hétre nyaralni, de mindent tudunk a másikról, és védjük a köztünk lévő kapcsolatot – mondja Enikő, majd így folytatja: – Igénylem, hogy elmondjam, ami bennem van, és hogy meghallgassam a véleményét. Soha nem úgy fogalmaz, hogy ezt ’kell csinálnod’. Olyan erős bizalmat érzek iránta, mintha a testvérem, a lelki társam lenne. Elfogadom, amit gondol. Úgy vélem, én is gyakran inspirálom őt sok mindenben.”
Képtelenek összeveszni
A két barátnő amúgy még soha nem veszett össze. „Akivel Ani nincs jóban, aki össze tud vele veszni, olyan nincsen. Természetes, hogy időnként eltérő a véleményünk. Mi a szívünkkel barátkozunk, és nem az elménkkel.
A legnagyobb kegyelem, hogy olyanok lehetünk egymás előtt, amilyenek valójában vagyunk.
A másik nagy ajándék pedig az, hogy tulajdonképpen Anikó Sütő Enikőnek köszönheti a férjét, Tibort. „Akkoriban a RadioCafében dolgoztam, ott ismertem meg Tibort, akivel kialakult egy kellemes, baráti viszony. Úgy véltem, jól passzolna Ani és ő, ezért elhívtam őket egy rendezvényre. A többi már épp egy harmincéves szerelem története…”