A vízilabdázó Kásás Tamás sok mindent elvállalt fiatalon, amire szíve szerint nemet mondott volna. Mára viszont, az ötvenedik születésnapját ünnepelve, harmóniába került önmagával, és azt teszi, amit valóban jónak gondol.

Az olimpiai és világbajnok pólós a vízben spontán és bátor volt, ösztönös tehetség, a parton azonban eleinte sokkal félénkebb és visszahúzódóbb. Aztán jöttek az első gólok és velük az önbizalom is. „A legjobb játékos volt, akivel valaha is játszottam. Van, aki a tízpontos skálán 8-as játékosnak születik, és az edzésekkel feltornázza magát tízesre, Kása tízesként jött a világra” – fogalmazott a csapattársa, ­Madaras Norbert, aki ­Kásás Tamással együtt vendégeskedett a Bajnokok című műsorban.

Tökéletes csapat, tökéletes olimpia

A sármos vízilabdázó édesapja, aki szintén kiváló pólós volt, fiát már kiskorától kezdve sportolónak szánta. És bár ­Tamás hatévesen a medencében találta magát, csak később fogalmazódott meg benne, hogy bajnok akar lenni.

„Amikor az első meccseinket lejátszottuk, és bekerültem egy nagyon jó junior csapatba, már éreztem, hogy van tehetségem és ha okosan csinálom, óriási lehetőségeim lehetnek, és sokra vihetem” – mesélte Tamás a műsorban.

A vízilabdázó pedig intelligens és alázatos játékos volt, húszévesen már szerepelt az olimpián, az igazi karrierje pedig 2000-ben kezdődött: Kemény Dénes legendás aranycsapatában Sydneyben megszerezte az első olimpiai bajnoki címét, amelyet két arany követett, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben.

„Megkönnyeztem, mert ez után a meccs után éreztem azt, hogy sporttörténelmet írtunk.

Az első olimpiai győzelem után pedig nem gondoltuk volna, hogy ezt még lehet fokozni, elképzelhetetlen volt, hogy háromszoros olimpiai bajnokok legyünk.

Amikor Pekingben lefújták a döntő meccset, elképesztően jó érzés volt, büszke voltam magamra és az egész csapatra. Tökéletes gépezetként működtünk, egy tökéletes olimpián” – fogalmazott Kásás Tamás.

„Néha rá kellett rakni magam a töltőre”

Emögött azonban rengeteg kemény munka is volt. „Szerencsések voltunk, nekünk csak a vízilabda létezett, nem volt semmi, ami elterelte volna a figyelmünket. Borzasztóan sokat és nagyon keményen edzettünk. És mindig vitatkoztunk, hogy kell-e ennyi tréning.

Igazából lehet, hogy ha fele annyit tettünk volna bele, akkor is nyertünk volna, mert tényleg a világ legjobb játékosai voltak a csapatban.

Kásás Tamás bevallotta, voltak olyan szakaszok a pályafutása során, főleg az utolsó évben, amikor úgy érezte, hogy teljesen kiégett.

„Monotonná vált a sok edzés, a verseny, és se fizikailag, se fejben nem tudtam felszívni magam. Olyankor megüzentem egy csapattársammal az edzőnek, hogy a mai napot kihagyom, rá kell rakni magam a töltőre” – emlékezett vissza.

Nem hiányolja a reflektorfényt

A londoni olimpia után, 36 évesen pedig bejelentette végleges visszavonulását. „Amikor kiszálltam a medencéből, tudtam, hogy befejeztem. Nem éreztem magamban az erőt – főleg fejben –, hogy erre szükségem lenne, bármilyen szinten is. Motiválatlanul pedig nem szabad folytatni.”

Az expólós dolgozott az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában is, végül a Császár–Komjádi uszoda alatt megnyitotta a Tommy di Napoli pizzériáját.

A kötődés nem véletlen, imádja Nápolyt, és szívesen emlékszik vissza Olaszországra, ahol hosszú éveken át játszott. A reflektorfény pedig egyáltalán nem hiányzik neki.

„Fiatalon nagyon sok külső tényező is befolyásolt, és mindent elvállaltam, mert azt hittem, hogy el kell vállalnom.

Nem mertem és nem is tudtam nemet mondani, sem a női lapok felkérésére, sem egy-egy címlapos szereplésre. Pedig valahol legbelül éreztem, hogy én ezt nem szeretném.

De ahogy idősödöm, egyre inkább önazonos vagyok, nem próbálok meg másnak látszani. Azt mondom és teszem, amit valóban jónak érzek belülről.”