Hazai sztár

„Én is elérzékenyültem, a hölgy is sírt” – Könnyekig hatotta rajongója Lakatos Lacit

Lakatos László Az Árulók című műsorban is feltűnt Fotocentral / RTL
Lakatos László Az Árulók című műsorban is feltűnt

Nemrég egy mozis vetítés keretében mutatta meg rajongóinak A Szent Család című estjének felvételét Lakatos Laci. A Dumaszínház sztárja ezután a nézők kérdéseire is válaszolt. Így sok újdonságot tudhattunk meg róla.

Lakatos Laci a közelmúltban teljesen véletlenül rossz helyre tévedt az egyik kereskedelmi tévében, és az eredetileg tervezett válogatás helyett egy napi sorozat szereplőválogatásán találta magát. Ha már ott volt, eljátszotta a kért jelenetet. „Az volt a sztori, hogy sikkasztottam, 3-4 hónapja lecsúszóban vagyok, és az öcsémmel találkozom, éppen abban a három hónapban, amikor szórólapokat osztogatok.” Hogy megkapta-e a szerepet, egyelőre titok.

A Dumaszínház humoristája nem beszélhetett volna róla, mégis megtette, hogy felkérték a Nyerő Párosba is. Hogy miért mondott nemet, arról ide kattintva olvashatnak.

Egy nyaralás alatt írta az estjét

Azt is elárulta, estjeinek szövege nem nagyon változik az előadások alatt. „Mindig azon vagyok, hogy egy produkció legyen szépen megírva, legyen íve. 95 százalékban előre kész. Egyébként szeretek írni, élvezem.

Voltam már színész tanfolyamon is, forgatókönyvíró tanfolyamon is, tényleg nagyon azon vagyok, hogy ezt a stand­upot minél színesebben tudjam csinálni.

Az írás számomra azért könnyebb, mert rendszeresen lejegyzek mindet, ami velem történik. A Szent Család című estemet Horvátországban írtam másfél-két hét alatt.”

Elárulta, ki a példaképe

Lakatos Laci azt is elmondta, ­melyik kollégája inspirálja a legjobban. „Nekem ez a Hadházi (Hadházi László – a szerk.). Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki. Ő volt, aki elkezdett előzenekarként vinni ­magával a fellépéseire.”

Hadházi Lászlónak sokat köszönhet Story / Archív
Hadházi Lászlónak sokat köszönhet

Amíg szeretet van, minden van

Vajon mit szól Lakatos Laci felesége és családja, hogy kibeszéli őket? „Amikor Csillá­val megismerkedtem, ő állítólag nem nagyon ismert engem, azért volt nyitott erre. Támogat, tudja, szerinte bárkiről lehet így, főleg családtagokról beszélni, hogyha van mögötte szeretet, és nem arról szól, hogy bántsuk a másikat. Úgyhogy addig, amíg szeretem őket, beszélhetek róluk.”

Lakatos Laci és fia Story / Archív
Lakatos Laci és fia

Megható jelenet

Elmesélte azt is, melyik rajongói találkozás érintette meg leginkább. „Nem magamat akarom fényezni, de mindig adok kétszer két jegyet azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a jegyvásárlást. Vidéken egyszer ezeket egy idősebb hölgy kapta meg, és hozott nekem egy macit.

Amikor átadta, azt mondta, hogy ez a maci jelképezze a családot, az egyik keze a nagyszülők, a másik a szülők, a bal lába a párod, a jobb lába pedig a gyerekek, és amikor megölelem, akkor ez legyen az eszemben. Ez annyira kedves volt, hogy ott én is elérzékenyültem, a hölgy is sírt.

Hová tűnt Leila?

Laci egy kitalált karakter, Leila bőrébe bújva lett népszerű. A fejére tekert egy törölközőt, és úgy készített el telefonos videóit. A közkedvelt figura azonban egy ideje eltűnt.

„Megmondom őszintén, a Leilát azért kezdtem el hanyagolni, mert egy idő után már jobban szerették, mint engem. Ezt éreztem… Illetve most már próbálok egy kicsit profilt váltani. Az előadásokból akarok kisebb részleteket felrakni a netre, meg elkezdtem egy road movie-t is forgatni."

Leila karakterét nagyon szerették a rajongók Story / Archív
Leila karakterét nagyon szerették a rajongók